50996

A Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának Hallgatói Önkormányzata második alakalommal hirdeti meg Üzleti terv készítési versenyt középiskolás diákok számára. A pályázat benyújtásának határideje január 9., péntek.
Az üzleti terv készítése az egyik legegyedibb feladat, amelyet közgazdász kaphat. Aváltozó körülmények kezelése, az összefüggések átlátása, az egyedi feltételek, a stratégiai szemléletmód és a jövőre vonatkozó előrejelzés miatt az üzleti tervezés nagy kihívást jelent.
Amennyiben úgy gondolod, hogy egyedül vagy diáktársaiddal közösen szakmai zsűri előtt megmérettetnéd önmagad és vállalkozói ötletedet, ötleteteket, akkor jelentkezz, és mutasd meg oktatóink és a zsűri előtt, mire is vagy képes! A zsűri döntése alapján az első három csapat értékes díjakban részesül – áll az egyetem felhívásában.
A Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Kara a hallgatói önkormányzattal közösen 2014-ben indította el a versenyt. A nagy sikert elért első évfolyamot követve hirdették meg ebben az évben is.
További információk a Pályázatok listáján ITT>>>.

Felvidék.ma
Fotó: archív, felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45782,40041,49443″}