51271

Idén XVIII. alkalommal szervezte meg Retkes János és felesége, Ildikó a Felvidéki Magyar Bált, melynek népszerűsége évről évre nő. Ezt nemcsak a “visszajáró” bálozók mutatják, a bál olyan emberek részére is vonzó, akik eddig még nem jutottak el erre, a térképen is alig megtalálható pici faluba, amely Párkánytól mintegy 10 km-re fekszik. Igaz, az egykori szocialista szövetkezeti építmény – a kultúrház – mára már nem tölti be küldetését.
51271 teríték Hiszen a falu sem akkor, sem azóta nem képes rendezvényekkel megtölteni a 300 férőhelyes termet, épületet. Talán olykor még nagyobb lakodalmak szervezésére bérlik a régióból, de ez is egyre ritkább. Viszont egy ilyen méretű bál igényeit némiképpen még kielégíti, főleg a befogadóképesség szempontjából, és a konyha felszereltsége is megfelel az igényeknek.

A bál már régen kinőtte a regionális keretet, sőt határokat is túllépve évről évre jönnek a Kárpát-medence más tájain élő magyarok is. Főleg az anyaország minden tájáról, de a székely testvérek egy csoportja is évente népviseletbe öltözve visszajár. Jöttek már ismerősök, barátok a Kárpátaljáról is, de volt már vendég Csehországból, sőt a tengerentúlról is éppen itthon tartózkodó magyarok. Ez adja e bál egyediségét is.

51271 képviselőkS talán így érthetőbb az is, hogy a bál fővédnökségét pár évvel ezelőtt Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke vállalta. Ez így volt ez évben is, sőt az idei bálnak további védnökei is voltak:  Völner Pál, a Magyar Országgyűlés képviselője és Berényi József, az MKP elnöke.

Az idei program sokszínű volt. A rendhagyó módon a himnusszal kezdődő bál résztvevőit a Lánchíd rádió egykori bemondója, Szilágyi Zoltán üdvözölte. Majd a védnököktől elhangzottak a pohárköszöntők. Az idei vendégek között ott volt még: Csáky Pál európai uniós képviselő, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, több Komárom–Esztergom megyei képviselő, Szigeti László, Farkas Iván az MKP képviseletében, Gubík László, a VIA Nova ICS elnöke, a maroknyi székely csapat s több mint 300 bálozó.
Fellépett a Lévai Garam Menti Néptánc Együttes, az Érsekújvári Rockszínpad, Kürthy Lajos versmondó. A zenét az ipolysági Nemcsok István és tánczenekara, valamint Vass Laci és Péter Dénes Székelyföldről szolgáltatta.

51271 táncosokA székely szilvapálinka beköszöntőn kívül a menüben olyan ínyencségek voltak, mint például a mangalicatepertő, az óvári fejedelmi fácánleves, a nótafa sertésszelet pityókával, a kapros juhtúróval töltött csirkemell Bihari módra, a felvidéki korhelyleves, a somlói galuska, s mindez a berettyóújfalui Móló panzió mesterszakácsai jóvoltából.
Az asztalokról nem hiányoztak a régió legjobb borai sem a muzslai Csákvári Viktor pincészetből. A bál támogatói között természetesen ott voltak Csáky Pál, az MKP és számos vállalkozó .
Az idei bál is, mint mindig, nemcsak a farsangi szórakozás lehetősége, de a felvidéki magyar összetartozás és a Kárpát-medencei magyarság testvéri kéznyújtásának egyfajta szimbóluma is lett.

DE, Felvidék.ma
Fotó: Farkas Iván és Retkes János
{iarelatednews articleid=”51270,43796,37723,37220,32058″}