51998

Az egyszerű kifli és a tejcsokoládé ára emelkedett a legnagyobb mértékben 2014-es évben. A kifli évközi emelkedése meghaladta a húsz százalékot. A Postabank elemzői 36 élelmiszer és alkohol árait hasonlították össze.

A kiflit a tejcsokoládé követi, amely ára átlagosan 17 százalékkal emelkedett az előző évben. A harmadik legnagyobb drágulást a füstölt sajtoknál észlelték, mintegy öt százalékkal emelkedett az ára. „Két számjegyű növekedés egyik vizsgált élelmiszernél sem tapasztaltunk, sőt 4,2 százaléknál nagyobb növekedés is csak az említett három élelmiszer ért el” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Jana Glasová, a Postabank elemzője.

Ugyanakkor évközi szinten a legnagyobb csökkenés mértéke 43,9 százalék volt. A 2014-es év első hónapjaiban észlelték a burgonya árának ilyen nagyarányú csökkenését. Közel negyedével csökkent továbbá a kristálycukor ára – áll az intézet elemzésében. „Az előző évhez képest mintegy húsz vizsgált terméket vásárolhatnak meg olcsóban a szlovák piacon. Ebbe beletartozik több hústermék is. Öt figyelt tételnél nem észleltünk változást” – tette hozzá az elemző.

A hónapközi viszonylatban a margarin ára emelkedett a legnagyobb mértékben. Glasová kifejtette: a tartósított tej 12 százalékkal emelkedett, emellett az étolaj közel négy százalékkal, a szalámi pedig két százalékkal csökkent.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50045,49584″}