52029

A Pázmaneum Társulás hagyományos történelemórát szervezett a dunaszerdahelyi középiskolások részére „A kommunizmus áldozatainak emléknapja” alkalmából. Közel háromszáz diák vett részt Vajda Barnabás történész, a Selye János Egyetem adjunktusa által tartott órán.

52029xxA Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ mozitermében Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke, Dunaszerdahely város Kulturális és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke köszöntötte a pedagógusokat és a diákokat. Üdvözlő beszédében fontosnak tartotta elmondani, hogy a szélsőséges eszmerendszerek közül a kommunizmus is sok millió ember életét tönkretette, sokakat lelkileg nyomorított meg a besúgó ügynökök által. Felhívta a diákok figyelmét a veszélyes ideológiák terjedésére, amelyet sokszor ártatlan módon próbálnak elhitetni a fiatalsággal.

Az óra témája a kommunista hatalom titkolt és nyílt megfélemlítő módszerei Csehszlovákiában és Magyarországon volt.
52029xVajda Barnabás audiovizuális órája átfogó képet adott a középiskolásoknak magáról a kommunizmus kialakulásáról, a szovjet bolsevista proletárdiktatúra eszközeiről, rémtetteiről. Szó esett a közel 100 milliós áldozatról is, a kommunista ideológiának a társadalomra gyakorolt erőszakos hatásáról, az üldözésekről.
52029 emlékműDe bepillantást nyerhettek a diákok a csehszlovák és a magyar kommunista időszak életébe is, megemlítve a dunaszerdahelyi történéseket is. A történész fontosnak tartotta elmondani, hogy a kommunizmus kirakat jóléti eszméje mögött micsoda elnyomás, üldözés, megfélemlítés állt, főleg a munkásosztály és az ún. rendszer ellenségei ellen.

A történelemóra a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ társzervezésében valósult meg ismét, amelyet a jövőben is folytatni kívánnak a szervezők.

A Városi Hivatal mellett található „A diktatúrák áldozatainak emlékművénél” február 25-én este 18 órától bárki elhelyezhette a megemlékezés virágát vagy gyertyát gyújthatott a kommunizmus üldözötteinek és áldozatainak emlékére.

Dunaszerdahelyen az emléknapot a Pázmaneum Társulás honosította meg. Az első megemlékezésen Wittner Mária, 1956-os halálraítélt, országgyűlési képviselő emlékezett közösen a polgárokkal és levetítették a Hóhér vigyázz c. történelmi dokumentumfilmet.

Pázmaneum.sk/Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”45016,44769,44204,38136,38156″}