51848

Patkány Etus esetét a naftalinnal, avagy a diófa szekrény titkát a Csemadok Ipolynyéki Alapszervezete mellett működő színjátszó csapat február 14-én és 15-én mutatta be.

A legritkább esetben fordult elő a világtörténelemben, még inkább a színháztörténelemben, hogy egy darabban a főhős egy diófa szekrény, vagyishogy a fő kellék az események központi figurája. Erre még Ipolynyéken is igen ritkán került sor az elmúlt évtizedek során. Annál inkább örömteli ez a tény, hogy az említett esemény éppen ebben a községben látott napvilágot. És mivelhogy, meg egyáltalán farsang utolsó hétvégéje adott otthont ennek a különös eseménynek, szinte biztosak lehetünk benne, hogy az egészhez igencsak előre eltervezett módon köze volt a helyi Csemadok Mics Károly színjátszó csoportjának.

Előadás közben 1De ne szaladjunk ennyire elébe az eseményeknek, hiszen a történet szálai egy pesti bérház szobájába vezetnek, ahol is a főszereplő, illetve a főszereplőnek helyet adó szekrény elég gyakran telik meg különböző szereplőkkel, mely azután az orvostudomány, meg hát a bérlők és bérbeadók nagy megrökönyödésére, férfiből nővé transzformálja, magyarul alakítja át a benne megfordulókat, de nem nagy valószínűséggel a naftalin hatására, sokkal inkább a darab szerzőjének jóvoltából, melyet akkoriban és most is Heltai Jenőnek hívnak, s mely szerző már igencsak sok alkalommal tette ezt a tréfát velünk az elmúlt évtizedekben előadott darabjaiban.

Az, hogy végül is hogyan lesz Laboda Péterből Patkány Etus és fordítva, arra csak a rendező, Balík Judit és a szerep megformálói, Fekete Dániel és Zolnay Lilla adhatnak mindenre kiterjedően kimerítő választ.
Előadás közben 2A háttérben, mint minden Heltai darabban, persze egy látszólagos mellékszereplő, ebben az esetben a házfelügyelő, illetve házmester, aki csak szerényen és röviden ,,mesternek” hívatja magát, kuszálja össze a szálakat, s akit ezen a hétvégén mondhatni, egészen jól, Gömöry Lóránt alakított. Nem különben élvezte a játékot kiemelkedőt nyújtva Cseri Gábor Dr. Csapláros Károly szerepében és Pobori Tamás Dr. Szakolczai Bálint bőrébe bújva.
De mit sem érne az egész egy Terkát alakító Oroszlán Enikő és Mancit megtestesítő Baráth Petra feleségek nélkül, akik a heltai darabok elengedhetetlen kellékei, s még azt is meg merem kockáztatni, hogy olykor a szekrényeknél is előkelőbb szerepekben. A darab mellékszereplői Kabóczáné (Fekete Zsófia) Ilka ( Belá Ramóna) és Milka (Szabó Laura) is mindent megtettek a darab megbonyolításában, de mindenképpen üde színfoltjai voltak a naftalintól átitatott színpadi levegőnek.

Előadás közben 3A további szerepekben Pobori Mátyás, Kapronczai és Petrezsél Attila, Olcsvai szerepében töltötte ki azt az űrt, melyet a történések között éppen a szekrény és a naftalin közös hatása okozott. Így együttesen azonban elmondható, hogy a helyi színjátszók megint nagyot alakítottak, melyről bizonyára a két napban a helyi színházteremben megfordult mintegy 900 néző is tanúbizonyságot tesz.

A farsangi időszak méltón, a hagyományokhoz hűen zárja be kapuit Ipolynyéken, hogy a vidámság helyét átvegye a böjti időszak, mely a húsvéti ünnepkörrel zárul. Csak reménykedni tudunk, hogy aki nem tudta most megtekinteni a darabot, még lesz erre lehetősége, hiszen a csoport február 21-én Csábon vendégszerepel.

Köszönet a rendezőnek, a szervezőknek, a szereplőknek és nem utolsó sorban a hálás közönségnek, hogy ismét együtt mutathattuk meg a közösség erejét, tudását, összetartását.

Hrubík Béla, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”37946,22533″}