51549

A szlovák kormány nyilatkozatai ellenére nem tette az oktatásügyet valódi prioritásává,  állítja a Szlovák Pedagóguskamara, amely azt is kifogásolja, hogy a kormány eleddig hivatalosan nem reagált, és semmilyen lépéseket sem tett azzal kapcsolatban, amire két évvel ezelőtt 13 professzionális és szakmai oktatási szervezet felszólította.
A szóban forgó szervezetek közösen megállapították, hogy a szlovák oktatásügy hosszabb ideje több gonddal is küzd,ide sorolható a pedagógusok és a szakmai alkalmazottak elégtelen javadalmazása. A szervezetek a finanszírozás fő forrását az állami források újraelosztásában látják.
Vladimír Crmoman, a kamara alelnöke szerint nyugtalanítja őket, hogy az oktatásra fordítandó állami források aránya még mindig nem éri el a GDP négy százalékát, és a Nemzeti Reformprogram alapján az elkövetkező években nem is fog növekedni. „Hasonlóképpen elégedetlenek vagyunk a pedagógusi és szakalkalmazotti bérek növekedésének nem megfelelő tempójával is” – fűzte hozzá Crmoman, aki szerint e téren minden évben tovább növekedik a lemaradás, s nemcsak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) átlagával összehasonlítva, hanem a szomszédos országokkal is.
A pedagóguskamara ezért a bérek ugrásszerű kiegyenlítését javasolja a szomszédos országok átlagához viszonyítva 2016-os kezdettel, 2020-ig pedig az Európai Unió és az OECD átlagának elérését javasolja. Crmoman szerint még mindig nem látni semmilyen előrelépést továbbá az átláthatóság megerősítse terén sem az iskolák és oktatási intézmények finanszírozásában.
Az oktatási minisztérium ellenben azt állítja, hogy 2013 óta a regionális oktatásügy kiadási tételei nemcsak az oktatási minisztérium, hanem a belügyminisztérium költségvetési fejezetében is ott vannak. „A regionális oktatásügy költségvetése 2015-ben, beleértve a bérindexálásra fordított pénzösszegeket is, valójában mintegy 60 millió euróval növekedett” – jelentette ki a TASR hírügynökségnek az oktatási minisztérium szóvivője. Véleménye szerint az oktatási tárca és a szlovák kormány maximális erőfeszítéseket tesz elsősorban az oktatásügy kritikus területeinek a megoldására és finanszírozására. „A pedagógiai asszisztensekről, az óvodák befogadóképességének növeléséről, valamint az iskolai pszichológusok készülő projektjének támogatásáról van szó” – fűzte hozzá a szóvivő.
Amint azt még elmondta, a pedagógusbérek két évvel ezelőtt, tavaly és idén is öt százalékkal növekedtek. „Megteszünk mindent azért, hogy a pedagógusbérek emelése a jövőben is folytatódjon. Az oktatásügyre szánt anyagi eszközök mennyisége azonban az állami költségvetés lehetőségeitől függ” – fogalmazott a szóvivő. Az állami költségvetésen kívül azonban jelentős anyagi eszközök jutnak az oktatásügybe az uniós alapokon keresztül is. Az elkövetkező programozási időszakban az oktatási tárca az uniós alapokon keresztül szeretné fedezni az iskolák felszerelését, de a pedagógusok minőségi és folyamatos továbbképzését is, jelentette ki a szóvivő.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50935,50284,49482,49315″}