Bori gazdag néprajzi anyaga közül az esztendő jeles napjainak hagyományait a neves folklorista, Manga János is kutatta. A Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárában fellelhető kéziratában olvassuk, hogy Lucakor, illetve annak előestjén lámpagyújtáskor például még az 1930-as évek végén is láncot csörgettek, vasdarabokat vertek össze a gyerekek az utcán. A pásztorok meg ostorral pattogtak, trombitáltak és dudáltak. (EA, 7697:2) A visszatért Felvidék néprajzában is ír e témáról, megemlítve, hogy a kanász azért tülköl, kolompol és pattog ostorával az utcán, hogy egészségesek legyenek az állatok (elűzi, elriasztja a rossz szellemeket). Majd így folytatja munkáját: „Boriban, Deménden, Vámosladányban, Mohiban stb. a gyerekek a kapukat döngetik, vasdarabokat vernek össze, hogy a boszorkányok elkerüljék a házat. A vacsora ételei között első helyet foglalja el a fokhagyma. Vacsora után a gazdasszony fokhagymával bekeni az állatokat, az ajtókat, sőt a család minden egyes tagja megkeni fokhagymával a homlokát. A gazda az istállóban a küszöbre állítja a vasvillát, hogyha a boszorkány a tehenek hasznáért jönne, beledőljön.”(1939:226) Emlékeznek még Luca napjára a mai adatközlők is. Horváth Béláné Nagy Aranka (1931) például ezt mondta: „zavarták a Lucákot, a házaknál meg az ajtókot is bekenték fokhagymával”.
A falu katolikus származású lakói még arra is emlékeztek, hogy valamiféle felöltöztetett Luca is volt ilyenkor.
Dálnokyné Pazúr Márta (1937) szerint a legények azért fújták a trombitát, hogy hajtsák ki a Lucát. „Vót felőtöztetve illyen Luca.” A Bánkról fiatalon ide került Zlatner Józsefné Gábriel Zsuzsanna (1932) is úgy tudja, hogy a fiatalok közül „fölőtöztettek eggyiket Lucának, másikot ördögnek, és kergették ki a falubol”.
Karácsony estéjén „ újabban a református gyerekek is kántáltak, amint mondják, eltanulták a katolikusoktól. A >Krisztus urunknak áldott szép születésén< kezdetű éneket éneklik. Ugynezt éneklik a katolikusok is.” A karácsonyböjti vacsora kapcsán ezt olvassuk Manga kéziratában: „A karácsonyböjti vacsora előtt az egész család elénekli a >Dicsőség mennyben az Istennek< kezdetű éneket. Karácsony estéjén senkinek sem szabad a családból hiányozni, mert aki hiányzik, az egész évben csavargó lesz. A vacsora ételei: savanyú vagy köménymagos leves, mákos dedelle és gyümölcs: alma, dió és szőlő”(Manga, EA:000903).
Ilyenkor a három pásztor a supravesszőt hordta. Köszöntőjük után a gazdasszony köténybe csavart kezével húzott a vesszőkből, majd rávert a pásztorra, aki nagyokat ugrált, hogy a barmok frissek, egészségesek legyenek. A juhász csak egy ágat, a kanász ötöt hagyott a nagy vesszőn. A pásztorok szolgálatukért cipót, bort és pénzt kaptak. A gazdasszony a nyírfavesszőt eltette, s később azzal hajtotta ki az állatokat. Zlatnerné Horváth Berta adatközlőm így idézte ezzel kapcsolatos emlékeit: „Tizennyolc éves lány voltam. Édesanyám 42 éves korába´ meghalt. Hordták hozzánk is vesszőköt. Juhász is jött, a kanász is meg a tehenes is. Sütöttem három cipót, minden cipóra tettem egy hajtván kalácsot. Mákos vót, diós vót, mán nem tudom. És egy üveg bort is adtam a pásztoroknak. Délután volt. Kint a felesége várta a pásztort. /…/ Mondta a verset. Akkor én megfogtam a kötényemet, visszakézbő´ kihúztam egy vesszőt. Megveregettem a lábát neki. Illyen frissek legyenek az állatok! A vesszőt a sarokba tettük, azzal hajtottuk ki – a supravesszővel – a malacot, libákot.”
Vacsora után a lányok kiseperték a házat, a szemetet egy szakajtóban kivitték a szemétdombra. Miután azt kiöntötték, a lány jobb lábával a szakajtóra lépett, s hallgatta, milyen irányból ugatnak a kutyák, mert arra vitték aztán őt férjhez. (Manga, EA:000903) 
Tudnak még az adatközlők arról, hogy nagypénteken a lányok a patakba mentek mosakodni, hogy egész éven át frissek legyenek. Délelőtt volt a kanászoknak a víhon, amikor is tülköltek, az asszonyok meg odahajtották a disznókat s a pásztornak élelmet vitték. Ezért az édespálinkával kínálta őket. (Zlatner Andrásné Horváth Berta, 1924) Manga ezzel kapcsolatban az alábbiakat jegyzete le: „Délelőtt 10 óra körül a >kanásznak víhon van<. A kanász egy terített asztalt kitesz az udvarra, melléje széket, az asztalra pedig egy üveg édespálinkát és kisüveget. Akkor megfujja a dudát (tülköt) és az asszonyok odahajtják a disznókat, a kanásznak pedig tojást, babot, lisztet, kenyeret stb. visznek. A kanász mindenkit megkínál pálinkával. Utána kihajtja a disznókat.” (EA, 000903:2)
Húsvét keddjén a lányok suprálni jártak, a legényeket, férfiakat fonott korbáccsal veregették. Szokásban volt a Szent György-lövés is. Ilyenkor a legények a Szarkásban este tüzet gyújtottak, majd lövés közben kikiáltották a faluban történt furcsa eseteket. Manga János 1939-ben az alábbiakat jegyezte le ezzel kapcsolatban: „Szent György napjának előestéjén, amikor már elcsendesedik a falu, a legények kimennek a Szarkás dombra. Szalmát és öreg seprűket visznek magukkal. A dombon a szalmából tüzet gyújtanak. Amikor már ég a tűz, egy legény elkiáltja magát: >Pu Szent György, meglőlek!< Régen ilyenkor egy csőbe puskaport tettek, azt meggyújtották és eldobták, hogy nagyot durranjon. Az egyik legény kiáltására a másik válaszol: >Ne lőjj, jó vitéz!< Erre a harmadik: >Mit ígérsz?< Negyedik: >Szépet, jót.< Ezután mindenkit kilőnek, akit felírtak: kikiabálják, ami – szerintük – érdekes történt a faluban az asszonyokkal és lányokkal. Pl.: >Az egyszeri kislány rostában vitte a vizet.< Kovács Árpád (1928) adatközlő is emlékezett a Szent György-napi szokásra. A legények „kívíbe” kötve vitték a Szarkásba a vékony fát, s a tűz mellett kiabáltak a legényekre meg a lányokra. Többek közt az alábbi szöveg is ott hangzott el: „Az egyszeri leginy bakró´ ugrott a nőstényre.” Történt ugyanis, hogy Boriban a patakra hajtották a lovakat fürdetni, amikor is az egyik legény, aki nem érte fel a lovat, egy fűrészbakot állított melléje, s arról ugrott a lóra. Nagy Béláné Horváth Aranka meg úgy tudja, hogy egyszer ezt kiabálták: „Ha, ha, ha, az ecceri legény kötélvel vitte a biracsot.” Ennek magyarázata, hogy a kikiabált legény az elmúlt évben elment egy kötéllel, hogy „rőzsgyét” hozzon a kemence fűtéséhez, melyben a Szent Györgyi biracsot szerették volna sütni. A legény azonban a rőzsével megállt szeretőjénél, s megvárta, míg ott megsül a biracs. Azt majszolva ment aztán haza, miközben a rőzse is a hátán volt.
Ilyenkor sütötték tehát az asszonyok a biracsot, azaz a Szent Györgyi ételféleséget is. Ez búzacsíra levéből és búzalisztből készült. Mint Nagyné mondta: „A búzát kicsíráztatták, és amikor mán jó nagy csírájja vót, akkor húsdarálóval ledarálták. És annak ollyan édes leve van. És azt a levet bekeverték a búzaliszttel. A lábast kizsírozták, abba beleöntötték, és úgy lábasostol, mindenestöl betették a kemencébe. És az ott megsült. Nagyon finom volt, édes volt.”
Pünkösdkor májfát állítottak a lányoknak, amit olykor a legények el is fűrészeltek, vagy elloptak. Kovács Árpád elmondta, hogy „pünkösdkor az a legény, akinek volt kiszemölve jövendőbelije, kidíszített egy fát és fölállította. A lány kijött, s a legény, aki udvarolt, ottmaradt”. Nagy Béláné arra emlékezett, hogy neki is állítottak. Ám az is előfordult, hogy „az ellenség bosszúból levágta a hegyit”. Volt akit akkor vendégeltek meg, mikor már a májfát kivették, kidöntötték. A Bánkról áttelepült Zlatnerné Gábriel Zsuzsannának (1932) is állított fát udvarlója, azaz a mostani férje, de annak testvére ki akarta azt dönteni, mert nem nézték jó szemmel, hogy áttelepült lányt akar elvenni. Boriban még 2008-ban is állítottak májfát, de már csak a híd mellé meg a községháza közelébe.
A falunak egykor több pásztora (juhásza, kanásza, tehénpásztora, csikósa), kovácsa, kőfaragója, kőművese, kőbányásza volt. Nagyon szép kovácsolt-vaskapukat gyártott Dalmady Béla kovács. Nekik szélmalmuk is volt a lévai út mellett. A borfői és a bori faragott kapukról dr. Urbányi Jenő írt 1941-ben (EA:1436). Ezekről ma már nem tudnak a faluban. Messzi földön híresek voltak egykor a bori takácsok, többek közt Horváth Zsigmond és Horváth Álmos. Abroszokat, szalvétaabroszokat, lepedőket szőttek rózsahegyi pamutból és lenből 12 és 24 nyomdokós szövőszéken. Jelentős volt hajdan a bori gyümölcstermesztés és libatenyészet is. Egy gazda 24-28 libát tartott, melyeket aztán kitömve a lévai vásárokon értékesítettek. A faluban nagy hagyománya volt a libapásztorkodásnak is. Erre Nagy Béláné is jól emlékezett, aki egy régi libapásztoréneket is előadott. Ez így hangzik: „Libuskáim egyetek,/ Hagy tejjen a begyetek./ Esteledik már az idő,/ Minden madár/ Hazakészül,/ tik is hazamentek.”
Bori népviselete korán polgáriasodott. A menyasszonyi öltözetről fentebb szóltunk. Találunk még a régebbi viselettel kapcsolatban egy értékes leírást Kiss Károly könyvében, melyben az alábbiakat olvashatjuk: „Legegyszerűbb a Szikincevölgyi népviselet (Varsány, Bori, Gyarmat, Fegyvernek, Oroszi, Peszek, Tergenye, K.-Sarló, K.-Ölved), hol a férfiak csak télen vagy ünnepkor hordanak nadrágot, legtöbbnyire házi fehér- vagy fekete festett csinvatból, – egyébkor a pőre gatya a kis lajbival (mellény) s zordabb időben a kankó (szürkedolmány) s ködmön is megjárja, – nyáron mezítláb, legfeljebb papucs aratáskor a tarlóba, télen roppant nagy csizmák (e század első évtizedeiben még bocskor) – a fejen többnyire báránybőr sapka, mely fölé még, ha esik esernyőt helyettesítő széles karimájú kalap helyeztetik. Állandó ünnepi öltözet a bunda vagy szűr, mely nyáron sem maradhat el a templomból. /…/ A nők viselete is távol áll a fényűzéstől. Nyáron csak kivételes esetben hordanak szoknyát, – a hajadonok leeresztett s egy tekercsbe font pántlikás hajat, a nők magas kontyot hordanak, karton szövetből vattás kabátot.” (1878:219-220)
Bori község névanyagára már Györffy György is felfigyelt. A dűlőneveket véve alapul elmondhatjuk, hogy Bori huzamosan megtelepedett őslakói magyarok voltak. Ezt tükrözi a régi okiratokon kívül az 1858-as és az 1882-es tagosítási térképek, összeírások névanyaga is. A művelési ágakat akkor négy, illetve öt csoportba sorolták, s az alábbi dűlőneveket írták össze:
Legelők: Brezányi-oldal, Burgavölgy, Csanki-pást, Farkasverem, Gyöngy-hegy, Haraszt, Hercegi-legelő, Malomoldal, Nagyerdő, Nagyerdei-árok, Rókalyukak, Szarkás, Szénégető, Szilvágy, Turján-oldal.
Rétek: Alsórét, Borfői- völgy, Hercegi-rétek, Mogyorós-völgy.
Szántóföldek: Belső-Hercegpuszta, Dinnyeföld, Ereszkedő, Homokos, Irtványok, Kenderföldek föle, Kenderesek, Kisturián, Körtvélyes, Ladányi útnál, Makkos fák, Magyorós föle, Nagyerdő, Nagyúton túl, Nagyútra járó, Osztályok, Ráró, Rókalyukak, Rózsás- parlag, Szarkás, Százhold-parlag, Szebecske- oldal és föle, Szérűs-kertek, Szilvágy, Vacarok, Vágásra dűlő.
Szőlők: Gyöngy-hegy, Szebecske, Turián.
Az 1865-ben összeírt dűlök közt (Pesty-féle Helynévtár) a felsoroltakon kívül felbukkannak még az alábbiak: Fehérkő, Alsó-kertek, Felső-kertek, Nyolc házhely, Szérűs-kertek, Csont-árka, Kényesi-irtások, Galambos, Baghi-szérű, Berkenye fánál, Tökös-földek, Nyitványok, Ágyú-völgy, Körtvélyes-völgy, Dudások, Két szőlőköz, Kerekded-erdő, Vágás, Kis szilos, Gyélyafészeknél, Szilvágy-mező, Szilvágy-erdő, Baj-hegy, Ökrös-földek, Hadi útra járók, Meggyfáknál levé földek, Mogyorós-patak, Lencsés-kút, Szilvágy-kút, Kőkút-forrás, Homok-ásó, Kavicsbánya.
Bori legrégibb családjának többsége is magyar eredetű volt. Az ide került cselédség s a zsellérek tarkították a falu névanyagát. Annak tarkaságára a betelepült s a betelepített szlovákság is nagy hatással volt. Ha összevetjük a régebbi neveket s a mai névanyagot, könnyen rájöhetünk arra, hogy az alig félszáz lakosú Boriban bizony nyomot hagytak maguk után a történelem viharai. De nézzük a község mai lakosainak névanyagát a lakónyilvántartó alapján (Csak a családneveket közöljük, zárójelben az azonos nevűek létszámával.):
Adamov (5), Balga (3), Banda (3), Beluš (2), Bobčík (12), Bohák (1),Bohor (1), Bonďa (3), Csapszki (3), Dalmady (11), Dálnoky (5), Ďuriš (2), Erdélyi (1), Gembická (1), Gunits (1), Gyönyör (4), Hagon (3), Halász (8), Hancko (5), Hengerič (1), Homoľa (6), Hortobágy (1), Hriadeľ (Hriagyel) (5), Ježik (6), Karasi (9), Karbulka (1), Kopačinska (2), Koperdák (4), Korbeľ (3), Krekovics (2), Kökény (4), Kovács (6), Kováč (4), Lachký (4), Ledvényi (3), Lehocký (4), Ličko (1), Lipták (6), Lukáč (4), Mácajová (1), Magyar (8), Maršal (4), Maruniak (3), Mészáros (4), Mikolai (2), Mikula (1), Mirják (1), Molnár (3), Nagy (14), Osvald (2), Ošust (4), Ördög (1), Piatrik (2), Pleva (1), Považan (8), Racsko (Račko) (21), Radovčič (6), Šindelár (2), Součik (1), Stanek (2), Stanko (Sztanko) (2), Szamotni (4), Szemerédy (4), Szkubala (3), Szúdy (15), Tamáš (1), Török (7), Vörös (2), Vojček (2), Zlatner (9), Žifček (2).
Ha összevetjük a teljes névanyagot, megállapíthatjuk, hogy Boriból sok-sok régi magyar család kiveszett. Ehhez nyilván „hozzájárult” a kitelepítés, a vegyes házasságok stb. Az is nyilvánvaló, hogy a néhány száz lakost alapul véve túl sokféle családnévvel találkozhatunk. Ez a túlzott betelepüléssel is magyarázható.
A kisnemesi eredetű Bori községben érdemes odafigyelni néhány lakóházra is. Köztük cselédlakást, zsellérházat, kisnemesi épületet, gazdaházat, gazdasági épületet, kúriát, kastélyt egyaránt találunk. Árnyékboriban áll az egyik Horváth-ház (76.sz.), amely háromtengelyes homlokzatával az utca frontjára néz. A szürkére vakolt emeletes épület sátortetejét pléh fedi. A kétszárnyas téglalap alakú ablakokat az emeleti részen enyhén kiugró keretekkel szegélyezték és keskeny falsávokkal tagolták. Az udvari részen az épületet az emeleten héttengelyes oszloptornác, a földszinten három boltívvel ellátott tornác díszíti. A lakás Horváth Pál gazdáé volt, aki cséplőgéppel rendelkezett, s a porta végében volt a szérűje meg a nagy pajtája. Lent egy időben cselédek laktak. A tulajdonost a világháború után Magyarországra telepítették. Eme épület közelében látható a két Nagybányai-ház. (78., 80.sz.) A háború előtt Nagybányai Lajos, illetve Bory Gézáné lakott bennük. Őket szintén száműzték a faluból. Az egyik ház ma L alakú, a sátortetős, két ablakos homlokzat az utcára néz. A másik félemeletszerű építmény, a földszinten két kis ablak, az emeleten két nagyobb és egy ablakszerű bemélyedés látható.
Eme falurész közepén, a vendéglő mellett áll a Dálnoky-ház, ahol a harmincas-negyvenes évek fordulóján a község bírója lakott. Itt fogadták 1939-ben a bevonuló magyar katonákat. A tekintélyes gazdaház héttengelyes homlokzatával az utcára néz, kétszárnyas nagy ablakait párkányok díszítik. Nem messzire innen látható a másik Horváth-család nagy istállója. Az épület ma vakolatlan, s jól láthatók azok a helyben bányászott kékkövek, melyből az istállót emelték. Ugyanezen a részen áll még a sátortetős, ugyancsak kőből emelt juhászház, s van errefelé egy szépen rendbe tett cselédház is. A Cigányoldal alatt van a község pincesora, ahol régebben több homokkőbe és tufába vájt pincét képeztek ki. Közülük ma néhányat felújítottak, a régi présházakat hétvégi házzá alakították.
A 73. számú ház nyeregtetős, cseréppel fedett. Homlokzatát az újabban beépített nagy háromszárnyas ablakkal jellegtelenítették. A háznak boltíves bejárata van, s feltételezhetően egy kisebb istálló hozzáépítésével hosszabbították. A 61. számú épület sátortetős, udvarra néző négytengelyes kő oszloptornáccal. Elöl két nagyobb ablaka van. Amolyan kisnemesi ház benyomását kelti. Udvari kemencéje már romos állapotban van.
Szintén e falurészen áll a nyugat felől kiemelt és alápincézett, támpillérekkel megerősített és magas kőkerítéssel körülvett Osvald-kastély. A klasszicista épületet feltételezhetően a 19. század elején emelték egy régebbi alapjain. Az épület öttengelyes főhomlokzatát timpanon díszíti, ablakait lent párkánydíszek, fent háromszögek szegélyezik. A déli részen ugyanilyen hármas ablaksor látható. A kastély keleti bejáratú. Utolsó tulajdonosai az Osvaldok voltak, akik eredetileg szemben laktak az épülettel. Később ez a lakás cselédház lett, s mára a leszármazottak ezt szépen rendbe hozták.
A Mogyorósbori nevű falurész szép, a műemlék nyilvántartó által is számbavett portája, illetve épülete a 17. számú gazdaház. Ez eredetileg a Horváth Gézáé volt, ma pedig Nagy Béláék laknak benne. A nyeregtetős épület három szép ablakával a főútra néz. Deszkaoromzatán az 1890-es évszám olvasható. Öttengelyes, kőoszlopos tornáca az udvarra néz. Innen nyílik a konyha, ebből pedig az első és a hátulsó szoba. Az épület mennyezete gerendás, a tornác végénél épült az istálló. Az épülettel szemben áll a nyári konyha, melyben beépített kemence is van. Nyáron itt laktak a gazda „tót” aratói. Ugyancsak az udvaron látható a gémeskút, illetve ma már annak csak a maradványai. Az épület mögött van a kőből épült nagymagtár s a fából készült hídas, felette az tyúkok óljával. E falurészen áll a Hengerics-ház is, amely az egykori zsellérházból épült át, illetve bővült ki.
A középületek közül e falurészen látható a huszadik század elején (1914) emelt új református iskola. Az L alakú épület iskolai része 5 ablakával néz kelet felé az utcára. Mögötte a tanítólakás öttengelyes kő tornácával. Nem messzire a lelkészlak látható. A kiemelt épület 6 ablakával ugyancsak kelet felé néz. Az ablakokat három falsáv tagolja.
Az egykori Horváth-domb közelében áll a klasszicista Riesz-kúria, amit itt kastélynak is neveznek. Ez mára jelentősen átépült. Hajdani tulajdonosa, amint az itteniek emlegetik, magyar királyi tanácsos volt, s Podolinban is volt birtokuk, illetve kastélyuk. Itteni épületet aztán Agg Sándor(mások szerint András), majd Osvald Károly vette meg.
Az említetteken kívül Boriban egykor több kúria is állt. Egy Bory-, illetve 19. századi Lestár-kúriát 1950 után bontottak le. A másik 19. század eleji Lestár-kúria a szövetkezet tulajdonába került, majd 1960 körül tűnt el. Ez a meglévő nagymagtár és Lestár-pince közelében állt, ahol ma bérházat építettek.
Ugyancsak Mogyorósboriban épült hajdan a Lestár-pince. Egyesek szerint ez már a török korban is megvolt, s a falu népe gyakran keresett itt menedéket. Mások úgy tudják, hogy a pince felett egy nagyobb épület is állt. Az építményt homokkőbe vájták boltíves formában, s boltívét kocka alakúra faragott, keményebb terméskővel rakták ki. Kőkeretes ajtaja felett volt felírva egykor az építés ideje is, de mára ez nem olvasható.
E részén áll a községnek Lestárék háromszintes nagymagtára is. Bori kőből épült, a déli részen a tetőzet alatt ez olvasható: 1924. jún. 15. Kovács István. Tekinthető lenne ez az építés idejének is, ám a megtár egyesek szerint régebbi eredetű, s a két háború közt talán csak javították vagy bővítették. Arról is tudnak, hogy az építményt „szipárnyának” is nevezték.
(A faluról részletesebben olvashat az érdeklődő a Nemesbori sorsfordulói (Őrhely a történelem sodrában) c. könyvemben. Pozsony, 2009)
Irodalom
BOROVSZKY SAMU szerk.
é. n. /1906/ Magyarország vármegyéi és városai. Hont megye és Selmecbánya sz. kir. város. Budapest
2003 Visszaemlékezések a kitelepítésre. In: Szarka László, szerk. 36.p. Komárom
BOTIK, JÁN red.
1988 Hont. Tradície ľudovej kultúry. Banská Bystrica
CSÁKY KÁROLY
1985 Honti barangolások. Bratislava
2004 A Dunától a Szitnyáig. Komárom
2008 Bori. Falu a történelmi Hont és Bars határán. Komárom
CSATÁR ISTVÁN – ÖLVEDI JÁNOS
1939 A visszatért Felvidék adattára. Budapest
GYÖRFFY GYÖRGY
1987 Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza III. Budapest
KISS KÁROLY,Sz.
1879 Monográfiai vázlatok 4. Bars. Pápa
MANGA JÁNOS
1979 Palócföld. Budapest
1939 Bori 1939.júl. 30. – Kéziratos gyűjtés, 2 lap. (EA:7697)
1939 Bori, Hont megye. – Kéziratos gyűjtés, 4 lap. (EA:000903)
1939 A vissaztért Felvidék néprajza. In:Csatár-Ölvedi, 226-230. Budapest
RAVASZ JÁNOS
1940 Kéziratos néprajzi gyűjtések (EA:7088)
URBÁNYI JÁNOS
1941 A borfői kapuk. Kézirat. (EA:1436)
Csáky Károly, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”51681″}
