51583

Törvénymódosítás nincs, az ígéretek üresek, van egy megalázó rendelet, amely a jog és az igazság újabb arculcsapása – véli Kassai Gyula. Gubík László szerint az is elfogadhatatlan, hogy a rendelet túl nagy mozgásteret biztosít a belügyminiszternek.

A februárban hatályba lépett új Kaliňák-féle rendelet lehetővé teszi, hogy Szlovákia polgárai, akik 1993. január 1-je után elveszítették az állampolgárságukat, kivételes eljárásban kérhetik visszahonosításukat, ez a lehetőség viszont  csak azokra vonatkozhat, akik állandó lakóhellyel rendelkeznek egy másik országban, és úgy vették fel ott az állampolgárságot.

Kassai Gyula kettős állampolgár, lévai református lelkész szintén úgy gondolja, hogy egy miniszteri rendelet csak egy olyan országban írhat felül egy törvényt és az alkotmányt, amely már a jogállam látszatát sem képes fenntartani. Mint a Felvidék.ma-nak kifejtette: “A minisztérium már több mint egy éve azzal hitegette a közvéleményt, hogy készül a törvény módosítása, csak még megvárják a külföldi szervezetek ajánlásait. Törvénymódosítás nincs, az ígéretek üresek, van egy megalázó rendelet, amely a jog és az igazság újabb arculcsapása”.
Hozzátette: “Amíg nincs politikai akarat az országban arra, hogy ez a helyzet megváltozzon, addig mi nem tehetünk semmit. Ez a rendelet nem baráti jobb, hanem a fennálló jogtalanság további mélyítése. Én ehhez nem kívánok asszisztálni. Megyek tovább a megkezdett úton. Azért küzdök a magam eszközeivel ezután is, hogy a 2010 előtti alkotmányos állapot visszaálljon. A víz szalad, a kő marad” – mondta. Végül megjegyezte: “Kormányok, hatalmak, szándékok, politikai ügyeskedések, alkuk, jogtalanságok jönnek mennek, az igazság és mi maradunk! Mert az igazságra, a törvényt tisztelő polgárok magatartására lehet erős államot építeni. De ha mindkettőről megfeledkeznek az államépítők, akkor homokra építenek, és építményük, ha jön a vihar, összedől” – nyilatkozta Kassa Gyula.

Dolník Erzsébet kettős állampolgár is úgy véli, amint az alkotmányt nem írhatja felül egy törvény, egy miniszteri rendelet sem módosíthatja a törvényt. “Jellemző, hogy Szlovákiában egyes hatalmon lévő politikusok – jelen esetben Kaliňák miniszter “Úr” – a saját érdekeik szerint értelmezik a jogszabályokat” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak.
Elmondta: “Nem vagyok hajlandó részt venni ebben a tragikomédiában, nem szándékozom megalázni magam és nem fogom kérvényezni a tartózkodási engedélyt, azoktól, akik visszaélnek hatalmukkal.” Végül határozottan kijelentette: “Nem fognak, mert nem tudnak kifárasztani, ha jogainkról van szó.”

Gubík László, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet felvidéki referense a Magyar Televízió Ma reggel című műsorának február 3-ai vendége volt. Itt nyilatkozott a szlovák állampolgárság visszaszerzését lehetővé tevő miniszterei rendelet kapcsán.
A szlovák állampolgárságát vesztett Gubík a beszélgetés során úgy fogalmazott, egy ilyen horderejű kérdést, amelyet az Alkotmánybíróság sem tudott kielégítően rendezni, Robert Kaliňák belügyminiszter egy szubjektív minisztériumi rendelettel igyekszik megoldani. Gubík szerint a miniszter ezzel a döntésével valójában megdicsérte az alkotmánybírákat a 2014 szeptemberében hozott semmitmondó döntésükért, mondván: „megtettétek a kötelességeteket, innentől majd a belügyi tárca rendezni az ügyet”. Ebben az időszakban, azaz 2014 szeptemberétől 2015 februárjáig, a rendelet hatályba lépésének idejéig, több neves szlovák művész, tudós vagy sportoló egyedi elbírálás keretén belül államérdekből visszakapta a szlovák állampolgárságát.

Gubík szerint azon felül, hogy elfogadhatatlan egy ilyen horderejű kérdés miniszteri rendelettel, nem pedig törvénnyel való rendezése, az is gondot jelent, hogy a rendelet túl nagy mozgásteret biztosít a belügyminiszternek. Nincs kellőképpen szabályozva ugyanis, hogy milyen objektív feltételek mellett lehet az állampolgárságot visszaszerezni. „A rendelet arról rendelkezik, hogy a hivatalok megvizsgálják, hogy az illető, aki felvette egy másik állam állampolgárságát, rendelkezik-e állandó lakhellyel vagy valamilyen bejegyzett tartózkodási engedéllyel az adott államban, illetve van-e tartózkodási engedélye továbbra is Szlovákiában. Emellett harmadik kitételként pedig ott szerepel az is, hogy a visszahonosításának szlovák államérdeknek kell lennie” – fogalmazott a beszélgetés során Gubík hozzáfűzve, ebben a háromszögben elég nagy a belügyminiszter mozgástere. „Ez azt jelenti, hogy ki vagyunk téve Robert Kaliňák kénye-kedvének” – mondta.
A harmadik probléma a rendelettel Gubík szerint az, hogy továbbra sem oldja meg a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok, illetve azon polgárok helyzetét, akik nem rendelkeznek a másik államban lakóhellyel, hanem például csak ott dolgoznak vagy tanulnak, életvitelszerűen azonban nem élnek ott.
Gubík úgy nyilatkozott, ezek mellett a feltételek mellett a rendelet alapján nem fogja szlovák állampolgárságát visszaigényelni, mivel szerinte az elvek felülírják ezt a kérdést. Véleménye szerint a megoldás a 2010 előtti állapotokhoz való visszatérés lenne, amikor bárki felvehette egy másik állam állampolgárságát anélkül, hogy elveszítette volna a szlovákot.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51545,51191,51051,50475″}