51854

Nagy sikere volt az I. Bodrogközi és Ung-vidéki Ifjak és Örökifjak Báljának, amit a Via Nova ICS keleti tagjai szerveztek az összetartozás, az egység jegyében.

A bodrogközi, Ung-vidéki régió egysége, a magyarság határokon átívelő összetartozása volt az alapmotívuma annak a rendezvénynek, amelyet február 13-án szerveztek a perbenyiki kultúrházban. Az eseményt a Királyhelmec melletti település Via Nova ICS alapszervezetének elnöke, Horváth Ádám nyitotta meg a helyi szervezők nevében, majd átadta a szót Varga Tibornak és Ilko Zoltánnak, akik a Via Nova Országos Elnöksége nevében üdvözölték az egybegyűlteket, illetve köszönetet mondtak mind a támogatóknak, mind a szervezésben oroszlánrészt vállaló perbenyiki via novás fiataloknak.
A mulatság stílusosan felső-bodrogközi néptánccal vette kezdetét, majd reggelig tartó “ereszd el a hajam” következett.

„A bodrogközi és Ung-vidéki régiót, annak ellenére, hogy jelenleg járáshatárok szelik ketté, egy természetes egységnek kell tekinteni. Hasonlóan fontos, hogy a szomszédos kárpátaljai és anyaországi régiókkal is folyamatos legyen a kapcsolat és az együttműködés. Ezért is igyekszünk jó kapcsolatot ápolni a közeli magyar ifjúsági szervezetekkel. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége három taggal képviseltette magát a bálunkon. Az ungvári magyar diákságot tömörítő szervezet tagjaival a szórakozás mellett volt időnk a jövőbeni együttműködésről is beszélgetni” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Varga Tibor.

„Ami a folytatást illeti, biztosak vagyunk benne, hogy lesz. A visszajelzések csak megerősítenek ebben. A II. Bodrogközi és Ung-vidéki Ifjak és Örökifjak Bálját jövőre egy Ung-vidéki településen szeretnénk megvalósítani, a harmadikat pedig ismét a Bodrogközben” – zárta Varga.

VN, Felvidék.ma
Kitűnő volt a hangulatAz egyik főszervezőt is köszöntöttékA táncTombolahúzás

{iarelatednews articleid=”51841,51743,51469,51422,51369″}