51925

Balogh Kálmán február 28-án, a Kakukktojás pozsonyi bemutatóján az Ifjú Szivek Táncszínház zenekarának tagjaként lép fel a Városi P.O. Hviezdoslav Színházban. A világhírű cimbalmos és a táncszínház koreográfusa, Hégli Dusan közti kapcsolat nem újdonság, többször dolgoztak már együtt.

„Amikor először láttam az Ifjú Sziveket, szembetűnt, hogy nagyon magas színvonalat kínálnak úgy táncban, mint zenében. A Kakukktojást is egy ilyen nívós összeállításnak tartom. A legutóbbi előadást is nagyon élveztem, mert én magam is egy kakukktojás vagyok több értelemben. Népzenészként közel állok a jazzhez, a klasszikus zenéhez és a kortárs zenei műfajokhoz is. Gyakran játszom szimfonikus és más jellegű zenekarokkal. Mindemellett cigány – magyar ember vagyok. Teljesen egyetértek az Ifjú Szivek ars poeticájával, én pontosan ugyanígy keresem a lehetőséget, hogyan lehet a Kárpát-medence zene- és tánckultúráját Európához csatlakoztatni. Ez a felkérés kihívás volt számomra, hiszen egy olyan együttműködésre mondtam igent, amely fölfelé húz, nem lefelé. Egyébként 28-ra már foglalt voltam, de a premier miatt átszerveztem a programtervem. Úgy hiszem, a Kakukktojásért érdemes áldozatot hozni” – nyilatkozta Balogh Kálmán.

A híres cimbalomművész nem csak a februári bemutatón közreműködik, hanem az Ifjú Szivek zenekarának tagjaként rendszeresen fellép az együttessel. Legközelebb március 4-én és 5-én az Ifjú Szivek Táncszínházban – olvasható a Táncszínház szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Balogh Kálmán tizenegy éves korában kezdett cimbalmozni. Első tanára nagybátyja, Balogh Elemér volt. Hamarosan a népzenével is jó barátságot kötött. Diplomáját 1980-ban szerezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1985-ben a Népművészet Ifjú Mestere lett, 1999-ben EMERTON díjat kapott. Koncertezett a New York-i Carnegie Hallban és rendszeres előadója Nyugat-Európa legjelentősebb zenei fesztiváljainak. A népzene mellett a kortárs zene is hatással volt rá. Fellépett különböző jazzformációkkal, mint a BDS Collection vagy az Improvocation. Kodály Háry János szvitjét olyan neves zenekarokkal adta elő, mint a brooklyni, a philadelphiai, a miami, a tallinni és a madridi szimfonikusok. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem Népzene Tanszékének cimbalomtanára.
Részletek olvasható az Eseménynaptárunkban is ITT>>>

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51767,51689″}