Dusza János 1952. október 14-én született Sajógömörön. Pelsőcön, majd Tornalján tanult. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát, kutató-fizikusi szakon. 1978 elején került a kassai anyagkutató Intézetbe.
Itt először doktorandusz, később a tudományok kandidátusa (CSc.) fokozatot, majd akadémiai doktori (DrSc.) címet szerzett, és tudományos munkatársként a tudományos tanács elnökeként, tudományos igazgató-helyettesként és a szerkezeti kerámiák osztály vezetőjeként dolgozott. Jelenleg a Szlovák Tudományos Akadémia (SZTA) elnökségének tagja.
2007 óta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja. Szakterülete az anyagtudomány és a modern kerámiák. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság szavazati joggal rendelkező tagja a Miskolci Területi Bizottságban. A Kassai Műszaki Egyetem professzora, a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem és a budapesti Óbudai Egyetem vendégprofesszora.
A Szlovák Tudományos Akadémia Elektrotechnikai, Anyagtudományi és Technológiai Kollégiumának volt elnöke, jelenleg tagja, és a Szlovák Műszaki Akadémiai Doktori Fokozat Bírálóbizottságának elnöke, valamint a Szlovákiai Tudós Társaságnak tagja. ,Az Európai Szerkezetintegritási Társaság TC – 6 Ceramics részlegének elnöke, az Amerikai Kerámiai Egyesület, az Európai Szabványügyi Bizottság és az Euroscience, valamint a World Academy of Ceramics tagja.
Szlovákiában kétszer választották meg az Év Tudósának (2005, 2009), kétszer elnyerte az SZTA díját is (2008, 2013). Tornalja varos díszpolgára (2007).
December 18-án azon tizenegy tudós és kutató között volt, akik munkásságát Gábor Dénes-díjjal jutalmazták. A díjat az Országházban vehette át, ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
Dusza Jánossal már hosszabb ideje ismerjük egymást, és egy ideje tegeződünk. Így természetesnek vesszük, hogy az interjúban se térjünk el szokásunktól, hiszen a tegeződés egy életre szól.
Mesélnél a kezdetekről?
Édesapám gömörhorkai, így először ott jártam az első négy osztályt mindig magyar nyelvű iskolában. A következő öt évet a pelsőci összevont alapiskolában végeztem. Volt egy-két jó matematikatanárom, Mindig jó tanuló voltam, ami a matematikát és fizikát illeti, a nyelvek kevésbé érdekeltek. Egyszer nem tudtam valamit. A padban a Titokzatos sasfészek c. ponyvaregényt olvasgattam.
Ligárt tanár úr levette a szemüvegemet, és kaptam két nagy taslit. Később is emlegettük a Titokzatos sasfészket. Pedig nagyon büszke volt rám, amikor a méhészkörben tevékenykedtem, melynek a vezetője volt. Budapesten járt, meglátogatott és sokat beszélgettünk. A hároméves gimnáziumot 1967-70 között végeztem. Ott is akadt sok jó pedagógus.
Például Cziczer matematika-fizika tanár, az osztályfőnököm. Az ábrázoló geometriát Hadvezető tanár úr oktatta. Kedvenc tantárgyam volt, viszont rajzolni nem tudtam jól, nem voltam az a pontos típus. Általában elpacáztam a tussal készült műszaki rajzokat. Jött az év vége, 2,5-re álltam. Mindenkit megkérdezett, hányast akar. Egyest, válaszoltam. Adott egy feladatot, mely nem volt a tankönyvben sem. Megkérdezte, hogyan oldanám meg. Elmondtam. Rendben, egyes. Nagyon jó magyar tanárom volt Bódi Bertalan.
Érettségi után gondolkodtam, hová menjek tovább tanulni. Dusza Károly keresztapám és nagybátyám, aki most 93 éves, beszélt arról, hogy egy magfizikus az komoly ember. Így fizikára jelentkeztem Pozsonyba, de Budapesten is felvételiztem. Mindkét helyre felvettek, pedig nem tudtam jól szlovákul. Schwarz professzor Pozsonyban látta, mi a gondom. Az energia megmaradásának elvét kellett elmondanom a felvételi vizsgán. Így magyaráztam el szó szerint: itt egy kő, mutattam a kezemben, maximális potenciális energiával. Elengedem, esik lefelé, csökken a potenciális, de növekszik a kinetikus energiája. A földre esés előtti pillanatban maximális a kinetikus és minimális a potenciális energiája. Ez rendben volt. Pozsony messze volt, Budapest 200 kilométernyire, és magyarul lehetett tanulni, úgy ezt a lehetőséget választottam.
Éreztem a két iskolarendszer közötti különbséget. Hiába érkeztem jó iskolából. Kutatófizikusnak készültem. Negyvenen kezdtük a tanszéken. Nagyon jó társaság jött össze, szinte mindenki végzett. Önköltséges diák voltam. Fizikára nem adtak ösztöndíjat, mert azt mondták, Szlovákiában is jó a színvonal. Nem volt az akkor olyan nagy költség. Diákszállón laktam.
Későn érő típus voltam. A lányok, a futball, a sörözés érdekelt. Nem izgatott, hányasra csinálom a vizsgákat, csak az volt a fontos, hogy átmenjek. A vége felé kezdett jobban érdekelni a fizika, akkor, amikor specializálódni kellett. Én a szilárdtest-fizikára adtam a fejemet, abból készítettem a diplomamunkámat. Miután hazajöttem, következett a katonaság. Šumaván védtem a határt. Klatovy és Domažlice településeken szolgáltam, eleinte mint szakaszvezető. Ráadásul az első szakasz vezetőjeként, a századparancsnok helyetteseként. Csehül nem tudtam, akkoriban az egyetemeken a katonaság egy évét le lehetett szolgálni a katonai tanszékeken, ahol katonai ismereteket lehetett szerezni.
Nekem ilyen kiképzésem nem volt, és ráadásul 10-es dioptriájú szemüveget hordtam. A zászlóaljparancsnok szeme láttára kellett volna elvezetnem az alakulatot, a századomat, mert a századparancsnok megbetegedett. Fogalmam sem volt róla, mit kell csinálnom. Meglöktek. Vezesd el! No, gyertek fiúk! – mondtam és intettem. A zászlóaljparancsnok egy hétig nyugtatókat szedett, be akartak csukni, de azután rájöttek, mi a gond. Ezt úgy oldották meg, hogy kineveztek a „tornaszerek és az összes raktári anyagok” főnökének.
Szolgálatom ezek után a katonák reggeli tornájának vezetéséből állt, és a tisztekkel kellett naponta teniszeznem. Nem volt szabad győznöm, de simán vesztenem sem. Ez volt a módja annak, hogy gyakran kapjak eltávozást. Katonaságom ideje alatt megnősültem. A szomszéd faluban lakott egy nagyon szép lány, már régen nagyon tetszett, de túl rendes volt. Májusban Csoltón voltunk bálban, ahol döntés született. Még abban az évben, októberben Licén megtartottuk az esküvőt. Azóta boldogan élünk. A szolgálat után beléptem a mostani intézetembe doktoranduszi posztra.
Így kezdődött szakmai pályafutásod?
Vojtěch Karel professzor vizsgáztatott PhD-re, az akkori CSc. ösztöndíjas doktoranduszi állásra, aki nagy szakértője volt az anyaghibáknak – a diszlokacióknak és az ezzel összefüggő deformációknak. Könnyűt, nehezebbet, nagyon nehezet kérdezett. Tudtam a feleletet. Pozitív értelemben lett ideges. Végül megkérdezte: Fiatalember, miből készítette a diplomamunkáját? Diszlokációk keletkezése és annihilációja alumínium alapú ötvözetekben – válaszoltam. Ja – felelte -, így már értem!
PhD .fokozatomat 1982-ben megvédtem „WC–Co [Volfram-karbid/kobalt] keményfémek mechanikai tulajdonságai” címmel. Akkoriban divatba jött a modern kerámiák kutatása. 1985-ben a pozsonyi Szervetlen Kémiai Intézettel kerültem kapcsolatba és azzal a kollégával, Šajgalik professzorral, aki most lett az SZTA megválasztott elnöke. 1987-ben kaptam egy nyugat-német DAAD-ösztöndíjat. Nem volt egyszerű kijutni. Az Intézet kapott egy kvótát, de csak az ügyesebbeknek adtak esélyt. A német intézmény a Max Planck Intézet lánchoz tartozott. Ott végezték Európában akkoriban a legszínvonalasabb kerámiakutatásokat. Rövid időt töltöttem ott el, de sok mindent megfigyelhettem, és kapcsolatokat építhettem ki. Ami nagyon fontos volt, meghívtak hosszabb időre.
Pályáznom kellett, hogy megkapjam az Alexander von Humboldt-ösztöndíjat, mely a legrangosabbnak számít a világon. Ha megnyerem, egy-két évre jöhetek, mondták. Megpályáztam, de a szocializmusban ez nem volt egyszerű. Karel professzor szakmai jótállóm lett. Megkértem, írjon egy ajánlást. “Jancsi, most nincs időm!” és aláírta a ki nem töltött javaslatot. “Írjál fölé, amit akarsz!” . Bízott bennem. De azért megmutattam neki utána, mit írtam. Magyarországról és Svédországból is találtam egy-egy jótállót. Elküldtem az addig publikált cikkeimet angolul, és annak alapján elnyertem az ösztöndíjat. Igen, de nem akartak kiengedni! Az intézet kommunista igazgatójának nem tetszett, talán nem bízott bennem hogy haza jövök, de végül beleegyezett.
1989-ben kerültem ki újra Stuttgartba, és valójában ez volt a komoly szakmai kezdet.
Másfél évig voltam ott, közben eljutottam Londonba, Teddingtonba, ahol a híres National Physical Laboratory működik. Még a futballcsapatban is játszottam vasárnaponként. Ott két hónapig tartózkodtam. Máig őrzöm azt fényképet, amin nézem a TV-ben Havelt és Dubčeket a rendszerváltás alkalmából tartott vitán. A stuttgarti és londoni tartózkodásom alapozta meg tudományos pályafutásomat. Az University of Londonon, Reece professzornál több hónapot tölthettem el. Egy volt doktoranduszom most van nála két évre. Miután hazajöttem, több külföldi út vált lehetségessé. Az Universität Wienen töltöttem egy évet mint Lisa Meitner-ösztöndíjas. Voltam az USA-ban, Japánban, a Japan Society for Promotion of Science tudománytámogató szervezet fizette az utamat. Ezen az úton repültem először első osztályon. Az egy élmény! Az úton Frankfurtból Tokióba úgy éreztem magam, mintha ötcsillagos szálloda bárjában ülnék. 12 éves whiskyk között válogathattam. Az amerikai Oake Ridge National Laboratoryba is eljutottam, ahol a Los Alamos-i laborral együtt az atombombát fejlesztették ki.
Közben azért itthon is dolgoztam, számos rangos konferencián vettem részt. 1998-ban meghívást kaptam a hollandiai Pettenbe, ahol az EU Bizottságnak összevont kutatóközpontja működik. Remek hely, európai légkör! Akkor kezdtem gondolkodni azon, hogy jó lenne házat építeni. Kisidán, Kassa mellett vettünk telket. Megkezdtem az építkezést, miközben másfél évig Pettenben dolgoztam. Rájöttem, ha hazajövök, a ház még nem lesz kész, és az itthoni fizetésemből nem tudom befejezni. Így a Bécs melletti Seibersdorf kutatóintézetében vállaltam munkát mint Hertha Firnberg-ösztöndíjas. Ott is másfél évet töltöttem el. Az ezredfordulóra jöttem haza, és azóta itthon dolgozom, ebben az Intézetben, ahol tavalyig a kerámiaosztály vezetője voltam és sokáig az intézet tudományos tanácsának az elnöke. Az akadémiai tanács tagja vagyok, és tavaly beválasztottak az SZTA elnökségébe, így a többi tisztségemről lemondtam.
Itthon vagy. Mik a terveid?
Nagyon fontos, hogy az utóbbi négy év alatt sikerült viszonylag sok pénzt szereznünk a kutatás-fejlesztési infrastruktúra kiépítésére. Az én vezetésemmel kb. 27 millió eurót kaptunk, de több kollégám is sikeres volt, és így Kassán nem panaszkodhatunk. Ebből épül az új kassai kutatóközpont, a PROMATECH. Vásároltunk több mint 100 speciális műszert, melyeket mind az SZTA kassai intézetei, mind a kassai Šafárik Egyetem és a Kassai Műegyetem fog használni. A kutatóközpontot ez év júniusában adják át. Ez az egyik legfontosabb fejlemény. Csúcsminőségű, világszínvonalú kutatásokat tudunk így folytatni. Nem egyszerű, de azért találunk ügyes hazai vagy külföldi PhD.-tanulókat. Nemrég egy PhD-hallgatót sikerült szereznem Budapestről. Félelmetesen ügyes gyerek! Egy év alatt négy rangos publikációval dicsekedhet, ami nagy dolog.
Mivel foglalkozol konkrétabban?
Új kerámiákat fejlesztünk, melyek nagyon kemények, kopásállóbbak és jól bírják a magas hőmérsékletet. Ilyen például a szilícium-nitrid, vagy a szilíciumkarbid. Ezek az anyagok 1300-1400 fokot is kibírnak, nem úgy, mint a fémek. Így nagyon jó vágószerszámok, mert keménységük a gyémántéval vetekedik.
A bioalkalmazás területén is hasznosak a kerámiák. Csípő- és egyéb ízületi protézisek készülnek belőlük. Az autóipar keménységüket és mechanikai tulajdonságukat becsüli. Fejlesztünk funkciós kerámiákat is, melyeknek jók a mágneses és elektromos tulajdonságaik.
Sajnos, általában a kerámiák törékenyek. Kutatásunk célja gyakran megváltoztatni ezeket a nem kívánatos tulajdonságaikat. Ezt is sikerült megoldani, egyes kerámiák az üveg szívósságának a 10-szeresét is elérik. Még vannak problémák. Nem tudunk olyan kerámiákat kifejleszteni, amelyek az acél szívósságával érnének föl.
Napjainkban nagy divat a nanoszemcsés kerámia. Ennek szemcsézete 100 nm alatt van. Egy nanométer a méter milliárdodnyi része! Ennek azaz előnye, hogy jobb a keménysége és szilárdsága. Az utóbbi időben a szén-nanocsövek és szálak vagy a grafén nanopelyhek vizsgálata került előtérbe. Kerámia mátrixba építjük be ezeket, és ezzel már a mikro-, sőt nanotechnológia területére léptünk.
Ezt légy szíves fejtsd ki részletesebben!
A grafén egy atomnyi vastagságú “réteg”, mely kiváló fizikai és mechanikai tulajdonságokkal bír. Ez nekünk túl vékony. Mi az úgynevezett grafén nanopelyhekkel foglalkozunk, ezek 20-30 atomnyi vastagságúak. Ezeket építjük be a kerámia-mátrixba, pl. szilícium-nitridbe. Az ilyen kompozitoknak aztán magasabb a törési szívóssága. A kompozitok vagy társított anyagok olyan összetett anyagok, amelyek két vagy több különböző szerkezetű és makro-, mikro- vagy nanométerekben elkülönülő anyagkombinációkból épülnek fel a hasznos tulajdonságok kiemelése és a károsak csökkentése céljából. A kompozitok alapanyaga az erősítő fázis segítségével ér el jobb tulajdonságokat. Az alapanyagot mátrixnak, a többi elemet pedig második, vagy erősítő fázisnak is nevezzük.
Érdekes nanokeménységi és nanotribológiai vizsgálatokat is végzünk. A vizsgálat 10-20 nm mélységű nyomot hagy az anyagon. Nagyon vékony rétegek nanokeménységét csak így mérhetjük. Próbálunk szuperkemény rétegekkel bevonni anyagokat, amelyek különböző mozgó alkatrészek készítésére alkalmasak, mint például a speciális csapágyak. De ezzel a módszerrel a fogkéreg keménységi fokát is megmérhetjük. Ilyen mérésekkel derítettük ki, hogy a túlzott fehérborfogyasztás a fogkéreg károsodásához vezethet, míg a vörösboré kevésbé. A mértéktelen coca-cola- és a dzsúszfogyasztás is ilyen szempontból veszélyes. De ezzel a módszerrel vizsgálhatjuk a hajsamponok hatását a hajminőségre. Tehát ezekben a kutatásokban nagy lehetőségek rejlenek.
Az űrkutatás számára is hasznosak ezek a kísérletek. A NASA-nak például van egy olyan terve, hogy űrliftet fejleszt ki. A probléma az, hogy milyen kötéllel lehetne működtetni. Ha az acélból készül, akkor egy 10 km-es kötél, az űrpányva a maga súlya alatt elszakad. Ezt most szén-nanocsövekkel próbálják megoldani. Persze ez még a jövő zenéje, de ezekkel az anyagokkal is foglalkozunk. Nanocsövekkel és nanoszálakkal.
Nagyon érdekes világba engedtél betekintést. További tevékenységed hogyan alakul?
Nagyon fontos a nemzetközi együttműködés a világ élvonalába tartozó intézetekkel, de a visegrádi országokéval is. A lehetőség adott, ami a kutatási infrastruktúrát illeti. Sajnos, ami a kutatók elismerését illeti – itt az anyagiakra is gondolok -, az még nálunk nem működik, ezért van gond a fiatalokkal, az utánpótlással. Az együttműködés a budapesti kollégákkal és egyetemekkel, a Bay Zoltán Intézettel nagyon szoros. Úgy tűnik, ez még intenzívebbé válik, több nemzetközi projektet adtunk be közösen.
A hazai magyar kutatók is összefogtak.
Tavalyelőtt megalakult a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács. Elnöknek Bauer Győző akadémikust szerettük volna, de ő nem vállalta, így ő lett a tiszteletbeli elnök. Az elnök pedig én vagyok, ami újabb kihívásokat jelent számomra. A múlt év végén konferenciát tartottunk. Kialakítottuk a tudományos szakcsoportokat. Például Flórián Károly professzor barátom, kassai vegyész, egyetemi tanár vezeti a kémiait és a szintén kassai Szabó Pál fizikus barátom a fizikait. Elindult a munka, elszórtan élünk a Felvidéken, de megkezdődött valami. Remélem, a háttérintézet, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet segítségünkre lesz, annak köszönhetően, hogy nagyon aktív titkárunk van a nyitrai Vančó Ildikó személyében.
Végül egy utolsó kérdés. Mit jelent a számodra a Gábor Dénes-díj?
Ismerem a díjazottakat. Velem együtt kapta meg azt például Karger-Kocsis József professzor, okleveles vegyészmérnök, aki „félelmetesen” elismert tudós. Többször vettünk részt közösen konferenciákon. Németországban nagyon sokáig kutatott. A világélvonalhoz tartozik. Ott állni egy sorban ilyen emberekkel nagyon nagy megtiszteltetés, pláne egy szlovákiai magyar számára. A díj ösztönzést adott egyben a további tudományos munkámhoz is.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”50682″}
