52064

„Elképzelhetetlennek tartom, hogy az EU szót emeljen a venezuelai, kubai, szíriai, iraki és egyéb emberjogi problémák kapcsán, ám szó nélkül eltűrje, hogy egyik tagállamában oly módon meghurcoljanak egy hölgyet, mint azt Malina Hedviggel tették” – jelentette ki tegnap Brüsszelben, az EP plenáris ülésén Csáky Pál. Az alábbiakban közöljük az EP-képviselő felszólalását:

„Elnök úr, tisztelt kollégák! 9 évvel ezelőtt, 2006-ban a szlovákiai Nyitrán ismeretlenek bántalmaztak egy diáklányt azért, mert telefonon az anyanyelvén, egy kisebbségi nyelven beszélt. Az akkori kormányfő és a belügyminiszter minden vizsgálatot megelőzve azzal vádolta meg a lányt, hogy csak kitalálta a történetet azért, hogy azzal Szlovákia jóhírét veszélyeztesse. Az eset megtörténtét azonban rendőrségi és orvosi dokumentumok és fényképfelvételek bizonyítják. A lányt mégis meghurcolták, és az ügyészség eljárást indított ellene.

Egy későbbi szlovák kormány hat évvel később, 2012-ben bocsánatot kért tőle, és elismerte, hogy sérülhettek a lány jogai, mire a lány visszavonta beadványát az Emberi Jogok Európai Bíróságáról Strasbourgból. 2014-ben azonban, egy újabb kormányváltás után felújították ellene az eljárást, és bejelentették, hogy az idén, 9 évvel a történtek után hazugság vádjával bíróság elé állítják. A lány az állandósult tortúrák elől elmenekült az országból, és egy másik uniós államban telepedett le.

Elnök úr, fel kell hívnom a figyelmet erre a sajnálatos esetre, és az a véleményem, hogy az EP képviselőinek jelen kell lenniük a lány bírósági tárgyalásán Szlovákiában.” – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51608,51575,50880,50381,49670,48640,48413,47467,47367″}