51999

Juraj Draxler oktatási miniszter hétfőn üdvözölte a Tanári Kamara és az Új Iskolai Szakszervezet kezdeményezését. Az említett szervezetek a tárcavezetőtől kérték a tanárok határozott idejű szerződéseiknek az augusztus végi meghosszabbítását.

A levélben fordultak Juraj Draxlerhez, ebben kérik a június végével lejáró munkaszerződések meghosszabbítását augusztus 31-ig. A szakszervezetek így akarják elkerülni a nyári elbocsátásokat. Draxler szerint az igazgatókra kell nyomást gyakorolni a felelős változtatás érdekébe.

„Felszólítom a tanintézmények vezetőit, hogy hosszabbítsák meg a munkaszerződéseket a nyári szünet végéig” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek. Hozzátette: március elseje előtti szerződéskötésekre is érvényes a felszólítás, Az igazgatóknak megfelelően kell támogatnia a pedagógus alkalmazottjaikat – jelezte.Mindamellett kifejtette, a minisztérium ellenőrizni fogja a felszólítás betartását.

Ezzel kapcsolatban elmondta: a munkaügyi minisztérium is jelezte, hogy a törvényt megszegő tanintézményekre szigorú ellenőrzést szab ki. Jelezte: az oktatásügyi kevésbé jelentős problémája ez, ám tanácsolja, hogy a tanárok vegyék fel a kapcsolatot a szakszervezetekkel.

A március elsején hatályba lépő munkatörvénykönyv már tartalmazza a javaslatot. Így a nyári időszakban a tanároknak már nem kell felkeresnie a munkaügyi hivatalokat. Jelenleg számtalan oktatási intézmény csupán tíz hónapra veszi fel a pedagógusokat, miközben a szaktárca a nyári hónapokat is beszámítva küldi a pedagógusok bérét. A minisztérium hangsúlyozta: a módosítás nem vonatkozik azon alkalmazottakra, akik határozott időre helyettesítő pozícióban alkalmaznak az iskolákban.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51549,50935,49482″}