51726

A Karancs-Medves vidékét népszerűsítő Medvesi Fotós Maraton válogatott képeiből nyitnak meg kiállítást Salgótarjánban február 11-én. Ekkor hirdetik ki a fotópályázat eredményeit és adják át a különdíjakat is. A kiállításon felvidéki fotósok alkotásai is szerepelnek.

Komka Péter a fotós maraton egyik főszervezője a Felvidék.ma-nak elmondta: a tárlat összeállításánál igyekeztek egy széles perspektívát láttatni. A kiállított alkotások anyaga igen változatos, valamilyen szempontból mind érdekes fotók.
Mint ismeretes a múlt év októberében megszervezett eseménynek részben a Fülek és Ajnácskő adott otthont. A Salgótarján közelében a Karancs-Medves vidék volt a magyarországi házigazda. A maratonon 300 fotós vett részt. A második alkalommal megrendezett esemény célja az egyedi természeti értékek bemutatása. A fotósok vezetett túrákon, kivilágított várakban, vadasparkban, bányamúzeumban, fotó technikai bemutatón, vagy éppen daruskocsiból készíthették el a legjobb felvételeket, de páncélos vitézeket és kovácsmestert is megörökíthettek a térségi erődítményekben, a rendezvényhelyszínek között pedig a szervezők által két napra, jelképesen újraindított, határon átnyúló autóbuszos tömegközlekedést is igénybe vehették.
Mint Komka Péter elmondta: szakmai zsűri értékelte a maratonon készített fotókat, csütörtöki kiállításmegnyitón hirdetik ki a végeredményt. „Felvidéki alkotók fotói is bekerültek a Balassi Bálint Könyvtár tárlatába. Látható lesz többek között a füleki Gyetvai Zoltán fényképe. Fotói különlegességét növeli, hogy hagyományos fototechnikai eljárással készíti el őket. Emellett fiatal fotósok is bemutatkoznak könyvtárban, mint Tóth Gergely, aki Gyetvai tanítványa. További felvidéki alkotó Agócs Dániel és Ifj. Ádám Sándor.” – nyilatkozta Komka.
A kiállítás megnyitóján köszöntőt mond Lóska János, a Novohrad – Nógrád Geopark Nonprofit Kft. ügyvezető elnöke és Agócs Attila, Fülek város polgármestere, a tárlatot Dóra Ottó, Salgótarján polgármestere nyitja meg.
Salgótarjánt követően a Füleken mutatják be az alkotásokat – vázolta fel a terveket a szervező.

PP, Felvidék.ma
Fotó: Medvesi Fotós Maraton, facebook
{iarelatednews articleid=”49282,49138,46314″}