51820

Második alkalommal rendezték meg a Budapesti Székely Bált, a szombati esemény részvevőit Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Tarlós István főpolgármester köszöntötte.

A házelnök, a bál fővédnöke a Várkert bazárban tartott rendezvényen a Háromszéken közelmúltban történt medvetámadást idézte fel, majd kiemelte: mindenkinek az életében mindig van egy kikerülhetetlen “sűrű”, ami egyidejűleg vonz és nyomaszt, és mindig van olyan helyzet, amikor nincs hová futni.

Ilyenkor csak abban lehet bízni, hogy a gondviselés mindig ad olyan társakat, akiknek segítségével legyőzhetik a veszélyeket – mutatott rá Kövér László, hozzátéve: a bálon együtt vannak azokkal, akik a székelyföldi, délvidéki, kárpátaljai és felvidéki hétköznapi élet sűrűjéből érkeztek, és oda is térnek vissza. Nincs sehová futniuk, de nem is akarnak menekülni, mert otthon vannak és otthon akarnak lenni a szülőföldjükön.

Magyar árvákra vigyáznak Marosvásárhelyen, magyar időseket gondoznak Székelyudvarhelyen, az értékteremtő magyar nemzeti hűséget ápolják rendületlenül – sorolta, hozzátéve: mindennapi erőfeszítésükhöz a bállal jelképes anyagi segítséget kívánnak nyújtani. A bál bevételét a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árvái, a székelyudvarhelyi Református Öregotthon idősei, az oklándi unitárius és a Hertelendyfalvára kitelepített székely közösségek számára ajánlják fel.

Kövér László köszönetét fejezte ki a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek, hogy a bált a magyarok nemzeti összetartozását kifejezendő hagyományteremtő céllal megszervezte és élteti.

Tarlós István főpolgármester úgy fogalmazott: egy éve azzal a céllal szervezték meg a bált, hogy az megszilárdítsa a magyar-magyar és a magyar-székely összefogást, fejlessze Székelyföld és az anyaország kapcsolatát, közvetve segítse a nehéz helyzetben lévő honfitársainkat.

A bál helyszínére, a megújult Várkert bazárra utalva hozzátette: nincs olyan reményvesztett helyzet, amiből hittel, akarattal összefogással ne lehessen kikerülni. A magyarság nem a test, a vér, hanem a lélek kérdése – idézte a bál védnöke Győrffy István néprajztudóst, hozzátéve: a székelyek magyar anyanyelvű és tudatú magyarok, éljenek bárhol is. Hangsúlyozta: az anyaország folyamatosan kiáll Székelyföld területi autonómiája mellett, és megerősítette, a székelység mellett áll a főváros is, mindenkor számíthatnak Budapest és a fővárosi önkormányzat támogatására.

A főpolgármester úgy fogalmazott: olyan Budapesten, Magyarországon és Kárpát-medencében szeretne élni, ahol magyar a magyarnak, ember embernek nem ellensége.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke azt mondta: azért szervezték meg a bált, mert erőt, reményt és jókedvet szerettek volna meríteni. Tévednek azok, akik úgy gondolják, a nemzeti összetartozás és kultúra divatjamúlt, az éppúgy nem az, mint a testvéri szeretet – mutatott rá, majd köszönetet mondott Kövér Lászlónak, hogy a székely zászló kitűzésével a nemzet házává avatta az Országházat.

A rendezvényen a Háromszék Táncegyüttes Gábor Áron táncdrámával lépett fel. A bálon megjelent Schmitt Pál volt köztársasági elnök, aki a rendezvény díszvendége volt.

Az ünnepség keretében tiszteletbeli székely címet adott át Kövér László és Szász Jenő Matl Péter kárpátaljai szobrászművésznek, aki a vereckei honfoglaláskori emlékmű alkotója. Szintén ezt a címet vehette át Farkas Ágnes volt válogatott kézilabdázó és Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő.

Szász Jenőben e cím létrehozásának gondolata akkor merült fel, amikor a 2004. december 5-i népszavazáson kevés volt a kettős állampolgársághoz az igenek száma.

A köszöntők után a vendégsereg megtekinthette a Gábor Áron táncdrámát a Háromszék Táncegyüttes előadásában, majd egy hagyományos székely díszviseleteket bemutató divatbemutatót is.

A nívós eseményen természetesen nem csak székelyek és tiszteletbeli székelyek vettek részt, de mindazok, akik tisztelik e büszke nép fiait. Ennek fényében Felvidékről, Dunaszerdahely és Léva környékéről is érkeztek vendégek. 

Gubík László elmondta:„E bálnak értelemszerűen a magyar-magyar összetartozás a bál legfontosabb üzenete. Ennek értelmében elképzelhetőnek tartja, hogy a hasonló mintára létjogosultsága lenne egy Felvidéki Bálnak is.„

A Felvidék.ma médiapartnere volt az események.

mti nyomán tsák, Felvidék.ma
Fotók: MTI
{iarelatednews articleid=”51790,51252″}

Kövér LászlóA Gábor Áron táncdráma bemutatójaA felújított Várkert Bazár