51635

Az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza 2012 tavaszán népzene- és néptáncvetélkedőt hirdetett Fölszállott a páva néven. A 16 és 35 év közötti hagyományápoló énekesek, zenekarok és néptáncosok versenyére a teljes magyar nyelvterületről számos produkciót neveztek; a területi selejtezőkből a televíziós elődöntőkbe már csak 48 jutott tovább. Ezek közül a döntőn választotta ki a zsűri és a közönség a nyerteseket. A döntősök és a díjazottak azóta számos koncerten, előadáson bizonyíthatták, hogy megérdemelten találta őket a legjobbnak a zsűri és a közönség.

A rendkívüli sikert látva a kiíró intézmények ismét meghirdetik a versenyt, amelyre 2015. február 15-ig a www.hagyomanyokhaza.hu és a http://www.folszallottapava.hu oldalon jelentkezhetnek 6 és 14 év közötti fiatalok az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységhez és a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal. A területi selejtezők 2015 tavaszán zajlanak, a kiválasztott 48 produkció szereplői nyári előkészítő táborozáson vesznek részt (2015. július második felében), az ezekről készített összefoglalókat 2015 őszén sugározza a Duna csatorna, a döntőket pedig a tervek szerint novemberben és decemberben láthatja a közönség.

A versenykiírás a nevezés feltételei és minden egyéb információ ITT érhető el.

Felvidék.ma