51936

Az idei év volt az első, mikor úgy emlékeztek Grosics Gyulára, az Aranycsapat legendás hálóőrére, hogy Ő már nem lehetett közöttünk. Az Aranycsapat alapítvány szervezésében barátok, ismerősök mentek el február 4-én a budapesti Szent István Bazilikába, hogy együtt emlékezzenek Fekete Párduc születésnapján. Felvidékről a Kárpátia Sport Polgári Társulás képviselői voltak jelen.

A himnusz eléneklése után, Sinkovits-Vitay András színművész Kölcsey Ferenc költeményét el is szavalta. Rövid kultúrműsorként Tolcsvay Béla előadóművész énekét és Sinkovits-Vitay András szavalatát hallgattuk meg. Bevezetésképpen Fejes Norbert, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa üdvözölte a jelenlévőket, és mint a fiatalabb generáció tagja, rámutatott arra, hogy milyen fontos megőrizni értékrendünkben a múlt eseményeit, személyiségeit.

Dr. Kőrösi Mária egyetemi docens beszédében méltatta az Aranycsapat alapítvány több mint tíz éves munkásságát, melynek alapító tagja volt Grosics Gyula is. Kihangsúlyozta, hogy Kű Lajos volt válogatott labdarúgónak, az alapítvány elnökének köszönhetően az Aranycsapat mint példakép, mindig jelen van a fiatal sportolók életében. Megköszönte Kű Lajos fáradságot nem ismerő munkáját és további aktív tevékenységre biztatta.

Kű Lajos beszédében kiemelte Grosics Gyula személyiségét, pályafutása egyes állomásain, rámutatott sportsikerei jelentőségeire és hazaszeretetére, mely minden embernek példa mutatást jelenthet. A legendás kapust 1952-ben, abban az évben választották az év sportolójává, amikor Magyarország történelmi sikert aratott a Helszinkii olimpián. 1959-ben az év labdarúgója. 2011-ben a nemzet sportolói közé választották. A 2014-es születésnapján még azzal váltunk el, hogy jövőre veletek ugyanitt, de ez a csodálatos álom már nem valósulhatott meg. Emléke örökké bennünk él !

A megemlékezés után az Aranycsapat Alapítvány részéről Kű Lajos koszorúzott, a Kárpátia Sport Polgári Társulás részéről pedig Pallag György és Pint Tibor. A megemlékezésen tiszteletét tette Jónyer István világbajnok asztaliteniszező, Wichmann Tamás világbajnok kenus, Lomnici Zoltán jogász, Takács Tibor a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke, Maracskó Tibor világbajnok öttusázó, Waszlavik László József rockzenész, Czibor Zsuzsa Czibor Zoltán labdarúgó húga, dr. Horváth Lajos az Aranycsapat Alapítvány tagja. A koszorúzás után Szűcs Ágoston, a Szent István Bazilika gondnokának vendégei, majd később a Kazinczy utcában Wichmann Tamás vendégei voltunk.

Pallag György
Kárpátia Sport Polgári Társulás
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg. {iarelatednews articleid=”46518,46401,46377,14718,9475″}