51614

Az elmúlt napokban a különböző médiumokban fellángolt a vita a komáromi MKP-alapszervezet jövőjéről, amit a párt legfelső szerve, az OT nemrégiben – szerintem bölcsen – feloszlatott. Ehhez a döntéshez hozzájárult az a nyílt levél is, amit Berényi Józsefnek címeztem, amelyben az önkormányzati választások után kialakult bizalmi válság kezelése érdekében mint egyetlen hiteles és előremutató megoldást a helyi pártszervezet feloszlatását és újjászervezését javasoltam az elnök úrnak. Ezen felvetésemet a Dunatáj regionális lapban számos elismert regionális MKP-s vezető magáévá tette és támogatta. Ennek és Szabó Olga karakán kiállásának köszönhető, hogy minden ellenirányú háttértörekvés ellenére végül – szerintem – jó döntés született. Egy súlyos és veszélyes béklyótól szabadult meg így a párt. A napokban ugyan is nyilvánosságra került egy olyan dokumentum, amely a komáromi családi ezüstnek számító KOMVaK városi ivóvízszolgáltató és csatornahálózat-kezelő vállalat 5 millió euró értékű vagyonának elzálogosítását bizonyítja egy aranyosmaróti cég javára úgy, hogy erről a súlyos és a város jövőjét is meghatározó döntésről a tulajdonost (a várost) képviselő polgármestert a cégvezetők “elfelejtették” tájékoztatni. Hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy a cég eladósítása mögött olyan emberek vannak, akik a pártszervezet feloszlatásáig a komáromi MKP rendes tagjai voltak.

Hogyan tovább? Nos úgy, hogy hiteles emberek, kemény szakmai munkával és hihető programmal igyekeznek majd visszanyerni a választók bizalmát és bebizonyítani azt, hogy ők a politikát közszolgálatnak tekintik és nem az “oszd meg és uralkodj” vagy “a korrupció az, amiből kihagynak” jelszavak mentén képzelik el közéleti tevékenységüket!

Hajrá, Komárom! Hajrá, MKP!

Králik Róbert, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”51450,51392″}