51940 1

A nagykürtösi székhelyű Kürtösi Ipolymenti Partnerség (MAS Partnerstvo Krtíšskeho Poiplia ) a koordinátora a Honti Termék védjegynek. A védjegyet már harmadik éve szerezhetik meg az egykori Hont vármegye területén működő helyi termékeket gyártó és terjesztő vállalkozások.
A nagykürtösi Leader csoport igazgatója, Katarína Škrdlová a Felvidék.ma-nak elmondta: Mintegy három évvel ezelőtt Leader projektnek köszönhetően hozták létre a Honti Termék védjegyet. „Eddig tizenegyen kapták meg a védjegyet, ám jelenleg is közel tucatnyi kérelmet bírálunk el. A közeljövőben a védjegyet használók sora eléri a húszat” – tájékoztatott az igazgató. Megtudhattuk továbbá, hogy a projekt célja a régióban beszerzett, illetve termesztett alapanyagokból készült hazai termékeket támogatása. A Honti Termék nevet megkapta már többek között az ipolynyéki Csernus Pincészet is. Mint korábban a Felvidék.ma-nak Csernus Károly elmondta, szigorú követelményeknek kellett megfelelniük az elbíráláskor. A Honti Termékek sorához csatlakozott azóta több méhészet és borászat mellett egy inámi házi rétest készítő helybéli is. Főleg hagyományos hazai élelmiszerek kapták meg a védjegyet. Ugyanakkor tradicionális kézműves foglalkozások, egy kosárfonó és, egy kovács mellett legutóbb cirokseprű készítő kapta a védjegyet.
„A névvel ellátott termékek kiváló minőségűek, melyeket kis mennyiségben állítanak elő. Ettől különlegesek a51940 2 partnereink termékei” – hangsúlyozta Škrdlová. Kifejtette: az egykori Hont vármegye területéről várják az érdeklődőket.
A nevet megszerzett termékek nemzetközi vásáron is megállták a helyüket. Mint az igazgató megjegyezte, pozitív visszajelzések érkeztek a Nyitrán megrendezett Nemzetközi Gépipari Vásárról, valamint a magasmajtényi (Hrušov) Honti Parádéról is.
A nagykürtösi szervezet évente kétszer írja ki a csatlakozási pályázatot. A bírálóbizottság értékeli a beérkezett kérvényeket, majd ezt követően dönt a védjegy adományozásáról. Legközelebb nyár folyamán nyílik lehetőség a csatlakozásra.. Bővebb információ az alábbi szlovák nyelvű honlapon érhető el ITT>>>

Pásztor Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47451,45090,42870″}