51607

A karvai rockfesztivál az egyike azon feszteknek, melyet több mint egy évtized után is töretlenül megrendeznek. Idén immáron a 12. éve annak, hogy a hagyományt elindították, és úgy tűnik az igények fikarcnyit sem hagytak alább, mint a kezdetekkor.

A rockkultúra tájainkon is igencsak elterjedt, ám errefelé jobbára a nyári, szabadtéri fesztiválokon hódolhatnak ennek a szerelmesei. Igaz, a rock nem alszik téli álmot, így az igazán fanatikusok kultúrházakba préselődve részesülhetnek koncertélményekben ilyenkor.

Így Karván is, ahol igencsak rockkedvelő emberek (is) élnek, akik szenvedélyüket egy klub (pontosabban polgári társulás) formájában öntötték formába, ez a Have-Rock névre lett elkeresztelve még az „idők kezdete előtt”.
Az idei zenei kínálatban több olyan régi „bútordarabból” is csemegézhetett az a mintegy 400 fős közönség, mint az Ayers Rock vagy a hosszú évek után ismét összeállt párkányi Suck Us. De a kavalkádot színesítette az Eznemjazz, a Jump Rock Band illetve a csak hölgyekből álló Dorothy muzsikája. Mindazonáltal kétség kívül az est főattrakcióját a lágy dallamokat, a fülbemászó szövegeket és a hardrockot ötvöző Road zenekar nyújtotta, akik csalódást nem okozva pörgették tetőfokára a hangulatot.

A kitűnő szervezést és hangulatot jelzi, hogy a zenekarok nem a megszokott „lejátszuk és húzunk haza” felfogásban vendégszerepeltek Karván, hanem szinte mindenki végig bulizta az egész estet (vagy hajnalt), ráadásul a hosszú évek során először, egyetlen percet sem csúszott a tervezett program.

Finta Gergely a Have Rock Klub (egyben a frissen alakult Via Nova) elnöke, a feszt főszervezője a bulival Dorothy dobosakapcsolatban elmondta, hogy idén nagy hangsúlyt fektettek a zenekarok kiválasztásánál arra, hogy „trendi” fellépők legyenek. „Tavaly játszott nálunk Nagy Feró és a Beatrice, ebben az évben pedig a fiatalabb korosztálynak szerettünk volna a kedvében járni. Olyan nagynevű zenekarok után, mint a Pokolgép, vagy az Ossian újat mutatni nem könnyű, de nem olyannak ismerjük magunkat, mint aki megfutamodik a kihívások elől. Úgy gondolom nem vallottunk szégyent és sikerült idén is egy színvonalas bulit összerittyenteni. Azzal hogy a Dorothy és a Road zenekar is fellépett a Karvai Rockfeszten, mérföldkőhöz ért a Karvai Have-Rock Club, hiszen sikerült olyan bandákat idecsábítani, akik a jelen kor nagyjai.”

Már most elő lehet jegyezni a naptárakba, hogy jövőre ugyanekkor, ugyanitt: Karvai Rockfeszt!

Csonka Ákos, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”50921,49516,48314,43815,48000″}