51992

Andrej Kiska államfő szerint Ukrajnában tudják, hogy az oroszországi szankciókkal kapcsolatos kijelentések néha különbözőek Szlovákiában, de értékelik, hogy mellettük álltunk. Kijevből való hazatérése után az államfő úgy nyilatkozott az újságíróknak, az ukrán képviselők azt is értékelik, hogy Szlovákia teljes támogatásáról biztosította Ukrajnát.
„Szlovákia Ukrajnával szembeni támogatása egyértelmű. Más országoktól eltérően ez a segítség nemcsak szóbeli, hanem a gyakorlatban is érvényesül” – jelentette ki az államfő hozzáfűzve, elsősorban az Ukrajnának történő reverz gázszállítást értik ez alatt, amit Petro Porosenko ukrán államfő a találkozójuk során nagyra értékel, de ugyanúgy értékelte ezt az ukrán kormányfő, Arszenij Jacenyuk is.
Kiska szerint az ukrán államfő a találkozójuk során abbéli aggodalmának is hangot adott, hogy a minszki megállapodást esetleg megszegik. „Vlagyimír Putyin orosz elnök mintha azt mutatná, hogy ő többet nem tud tenni az ügyben, és semmi köze ehhez, ami nem igaz” – fogalmazott Kiska. A szlovák államfő ukrán kollégájával arról is tárgyalt, milyen helyzet alakulna ki, ha folytatódna az ukrán konfliktus.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51976,51817,51757″}