52056 1

A Komáromi Protestáns Nőegyletből nyolc család vett részt február 14-én a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által szervezett Házasság hete programsorozat keretében a Kárpát-medencei családtalálkozón.

A vendégeket az Országházban az Óbudai Népzenei Iskola zenekara és néptáncegyüttese fogadta. A Főlépcsőn Vári Ferenc, a KCSSZ alelnöke üdvözölte a jelenlévőket. Megnyitó ünnepi beszédet mondott Dr. Szabó Endre, a KCSSZ elnöke, majd Balog Zoltán miniszter úr szólt a több mint 800 jelenlévőhöz. Ünnepi beszédében kiemelte, hogy azért vagyunk együtt itt, hogy megfogjuk egymás kezét, egymást erősítsük az egész Kárpát-medencéből, mert összetartozunk. Igen fontos, hogy a családokban magyar szó legyen, és a mese is magyarul hangozzék el, magyarul énekeljünk és imádkozzunk, a gyermekeink magyar iskolába járjanak, mert a magyarság jövője a családokban dől el.

Majd Cehelnik Kitty 14 éves jánoki kislány szavalata hangzott el, utána a résztvevők közösen elénekeltek két népdalt, végül pedig a magyar és a székely himnuszt. Az Országház több termében a gyerekek részére különféle rendezvényekre került sor: kézműves foglalkozások, csoportos játékok, kulturális programok, táncház, vezetett országházi látogatás, Őrezred bemutató stb. A felnőttek részére pedig a Felsőházi teremben voltak előadások. Ebéd után családjaink ingyenes múzeumlátogatáson vettek részt a Nemzeti Múzeumban. A Családlánc szervezetek vezetői részére pedig megbeszélést tartottak a Delegációs teremben.

A szülők és a gyerekek megcsodálták az Országház gyönyörű épületét, amelyet úgy szólván egész napra52056 2 birtokukba vehettek, majd megtekintették a Nemzeti Múzeum tárlatait. A családok este új élményekkel feltöltődve tértek haza, remélve, hogy még a jövőben is lesz alkalmuk ilyen családi együttléten részt venni.
Hálás köszönet illeti a KCSSZ vezetőit: Dr.Szabó Endrét, Kecskés Lászlót és Csuzdi Józsefet, a csodálatos együttlét szervezőit. Továbbá köszönjük Pogány Erzsébetnek, a SZAKC igazgatójának és munkatársának, Hideghéthy Andreának a találkozó szervezésében való közreműködést.

Dr. Körtvélyesi Piroska, Felvidék.ma
Fotó:Gazsó Mária

{iarelatednews articleid=”51814,51802″}