51721

Komolyan gondolom címmel egy koncertsorozat első állomásaként február 6-án Faludi Judit Liszt Ferenc-díjas csellóművész jótékonysági koncertjére került sor a bátorkeszi református templomban. Zongorán kísért Termes Rita zongoraművész, a budapesti Zeneakadémia és a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.

Faludi Judit 1998-ban kezdi meg szóló- és kamarazenei pályafutását, és azóta is állandó résztvevője a magyar zenei életnek. Rendszeresen fellép a Magyar Rádió Márványtermében, a budapesti Zeneakadémián és az Országház Kupolatermében. A Magyar Rádió többször is „A hét muzsikusává” választotta. Olyan rendezvényeken lépett fel, mint az Indiában megrendezett Magyar Napok, vagy a zsidó – keresztyén összefogás hangversenyén a budapesti Zsinagógában, valamint a Csajkovszkij Maratonon a Müpában. Koncertezett a Kairói Operaházban, az Egyesült Államokban és Japánban is. Több állami kitüntetésben is részesült, mint pl. a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje, valamint 2009-ben Liszt -díjat is kapott. Mesterhangszerét a híres olasz hangszerész, Gagliano a 18. században készítette.

A bátorkeszi koncerten a klasszikus csellóirodalom gyöngyszemeiből, többek között Csajkovszkij műveiből kaphatott ízelítőt a hallgatóság. A közel félszáz komolyzenét kedvelő ember egy csodálatosan szép, felejthetetlen és áldásokban gazdag jótékonysági est részese lehetett. Az alkalom Petheő Attila Nyitra megyei képviselő szervezésében és támogatásával valósult meg. A jelenlévők pedig a perselyben elhelyezett adományaikkal a bátorkeszi református templom tornyának és tetőzetének festését támogatták. Köszönet a művészeknek, a szervezőnek és mindazoknak, akik megtiszteltek bennünket és részesei voltak ennek a lenyűgöző zenei csodának.

CzZs, Reformata/Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”50934,50650,50638,50611,50955,50967,51116,51110″}