51792

Újságírás, filmrendezés, operatőri szak – a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Karának (EMTE) ezekre a képzéseire felvidéki fiatalok jelentkezését is várják. A Szlovákiából érkező hallgatóknak a későbbiekben ösztöndíjat is biztosítanának.

Mivel a Felvidéken nincs magyar nyelvű újságíróképzés, az erdélyi lehetőség jelentősen hozzájárulhatna a színvonalas hazai magyar újságíró-utánpótlás folyamatos biztosításhoz, ráadásul a képzés elvégzése után Kolozsvárról vélhetően többen térnek majd vissza szülőföldjükre, mint más magyarországi egyetemekről – érvel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Kós Károly Kollégium, amely a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel közösen egy olyan ösztöndíjprogram kidolgozásán dolgozik, amelynek keretében öt, az újságírás iránt érdeklődő Kárpát-medencei magyar fiatalnak biztosítanának ösztöndíjat minden évben. A rendszer a 2016/17-es tanévre épülhet ki.
A Sapientia Természettudományi és Művészeti Karán már tíz éve működik filmművészet, fotóművészet és média szak, a következő akadémiai évben azonban a budapesti ELTE-vel együttműködve elindítják a filmtudomány mesteri szakot is, amely kétéves nappali képzést jelent. Az egyetem honlapján a felvétlizőknek menüfül alatt beiratkozás külföldieknek menüpont is található, amely részletesen tájékoztat a jelentkezés feltételeiről, és részletes információkat nyújt az alap- és mesterképzésekről.
Az MTVA és a KKK törekvése egyébként összecseng azokkal a magyar kormányzati szándékokkal, amely egy átjárható határon túli magyar felsőoktatási intézményrendszer kiépítését vette tervbe. Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára egy televíziós műsorban korábban arról beszélt, úgy szeretnének a Kárpát-medencére tekinteni, mint egy nagy egységes felsőoktatási térségre, hogy a magyar anyanyelvű diákok “ne csak határon belül, de határon túl is jelentkezhessenek magyar nyelvű képzésekre. A megújult Felvi.hu oldalon 21 határon túli intézmény szerepel, amely több, mint 200 képzést kínál. Szeretnénk, ha valaki abban gondolkodik, hogy továbbtanul, akkor meg legyen a lehetősége, hogy elmenjen Kolozsvárra, vagy éppen a Felvidékre tanulni” – fogalmazott.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49326,47556,41363,44831,44802,44744″}