51761

Még egy hónapig – március 10-ig – ajánlhatják településük háziorvosát. Finiséhez érkezett „ Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat.
Tavaly ötödik alkalommal indult útjára „Az év praxisa a Kárpát-medencében „pályázat a budapesti Országos Alapellátási Intézet szervezésében. A pályázat célja most is az, hogy a humánus, lelkiismeretes, és szakmailag is elhivatott háziorvosokra és nővérekre, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és a háziorvosok tiszteletre méltó, áldozatkész munkájára irányítsa a nyilvánosság figyelmét határon innen és túl. – olvasható Csapó Ágnes szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében.
Tavaly több mint 200 pályázó javasolta kedvenc orvosát, weboldalt pedig több mint 50000-ren látogatták meg. Határon túlról már több szavazat érkezett, mint az anyaországból. Nemcsak a magyarlakta szomszédoktól jöttek a voksok, hanem Franciaországból, Németországból, Hollandiából, de az Egyesült Államokból, és az Egyesült Királyságból is. A hazai szavazók aránya 44%, a határon túliaké pedig elérte az 56% -ot.
Tavaly a hazai nyertes dr. Molnár Mária Bonyhádról, a határon túli pedig Dr. Orbán Klára volt Székelyudvarhelyről Hargita megye második legnépesebb városából. . Az elmúlt években Felvidékről Dr. Egyenes-Pörsök Henrik dunaszerdahelyi és Dr. Mátéffy Izabella pozsonyi orvos is a díjazottak között volt.
További részletek olvashatók a Pályázati listánkon ITT>>>. 

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50008,44996″}