Utóbbi időben egyre ritkábban írok könyvismertetéseket, most mégis kivételt teszek. Mert egy hiánypótló, régóta várt kiadvány került a kezembe. Olyan munka, amely a felvidéki magyarság közel egy évszázados létét, annak eredményeit, szellemi termékeit prezentálja. Egy fontos kiadvány, majd félezer oldalas Lexikon.
Írásomat valójában nem is recenziónak szántam, hisz ahhoz alaposabban és mélyrehatóbban, hosszabb időn át kellett volna vizsgálnom eme termék tartalmát. Csupán néhány észrevételt, javaslatot teszek itt közzé a minket reprezentáló munkával kapcsolatban. Egyébként sokan mások is elmondtak már egyet s mást legújabb tudományos kiadványunkról. Például azt, hogy szellemi életünk megannyi ismert és jeles alakja méltatlanul kimaradt a szócikkekből. Ezt én is meg tudnám toldani egy kisebb listával.
Hiába keressük például a kötetben a régi művelődési táborok, a szlovákiai magyar rádiózás sajátos alakját, Agócs
Valériát; a szlovákiai magyar színjátszás és irodalmi színpadi mozgalom, a versmondás országosan ismert személyiségeit: a lévai Ujvári Lászlót vagy az ipolysági Vas Ottó előadóművészt. Az utóbbi hosszú évtizedeken át rendezőként, versmondóként meghatározó egyénisége volt a Jókai Napoknak, közvetítője a felvidéki magyar irodalomnak, s néhány tanulságos könyvpublikációt is letett szellemi asztalunkra. A tanárok közül hiányolom még a nyitrai Zalabai Zoltánt és Bartha Tibort. Az előbbi kiváló matematikus, hosszú időn át a főiskola dékánhelyettese, az utóbbi pedig a fogalmazástanítás sikeres oktatója, több tankönyv szerzője volt. Kimaradt klubmozgalmunk meghatározó egyénisége, Tóth Lajos is, aki iskolaalapítóként is kiemelkedő munkát végzett.
Nem szerepel a kötetben a lévai múzeum egykori igazgatója, a céhtörténet kutatója, az irodalmárként is jeleskedő Sándor Károly sem. Kimaradt a jó tollú, önálló kötetet is publikáló újságíró, Zsilka László is. Nincs benne a lexikonban a hajdan sokat publikáló pedagógiai szakíró, műfordító, Sági Tóth Tibor sem. Úgyszintén kimaradt Fekete Zoltán képzőművész vagy Borzi László fotóművész, Bodonyi András dalszerző, népzenész és népzenekutató, Hrubik Béla politikus, a Csemadok országos elnöke, költő.
Sokan hiányoznak egyházi életünk szférájából is. Például a kiváló egyháztörténész, Sztyahula László, az író-publicista Herdics György címzetes kanonok, a Remény főszerkesztője, több kiadvány, naptár szerkesztője. De nem találkozhatunk a kötetben egyházi életünk olyan jeles alakjaival, a tudományos konferenciák szervezőivel-előadóival, mint Gábor Bertlan, Zsidó János vagy Szlávik Antal. S nagy hiba, hogy kifelejtődött e reprezentatív kötetből a szlovákiai magyar papság mártír képviselője, a meghurcolt és bebörtönzött, Esterházy Jánossal is együtt raboskodott papunk, Lénár Károly pápai káplán, a komáromi imanapok gyakori szónoka.
A csehszlovákiai magyar sportsajtó, sportélet történetében fontos szerepet játszó Major Lajos is kimaradt. Nem találom a kiadványban az ipolysági Salkovszky Jenő ügyvédet sem, aki hajdan országgyűlési képviselője volt a szlovenszkói magyarságnak, kiadója az A Hét című lapnak, vezetője a Honti Kaszinónak, barátja Mécs Lászlónak és Móricz Zsigmondnak.
Nem tartom elég következetesnek a mozgalmainkról szóló összefoglalókat sem. Klubmozgalmunknál még az említés szintjén sem szerepel például az ipolysági Honti Közművelődési Klub, amely egy évtizeden át több száz rendezvényt tartott: bemutatta jeles képzőművészeink alkotásait; írók, történészek, kutatók egész sorát látta vendégül. Konferenciát szervezett az amatőr néprajzkutatásról, a szlovákiai magyar járási lapokról, tankönyvkiadásunkról stb. S minderről terjedelmes tanulmány is megjelent annak idején az Irodalmi Szemlében. Nem ejtenek szót a Szlovákiai Magyar Keresztény Értelmiségeik Szövetségéről sem. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségénél meg lehetett volna említeni azt a néhány alapító tagot, akik kezdeményezésére a szervezet létrejött. Néprajzoktatásnak pedig voltak s vannak egyetemen kívüli kísérletei is.
Amikor az egyes településekről írt szócikkek készültek, megkaptam az előzetes anyagot, amit igyekeztem kiegészíteni, korrigálni. Sajnos, ezt nem mindig vették figyelembe. Így történhetett meg, hogy régiónkban egyes falvaknál említenek jeles szülöttjét, másutt nem. Olvashatunk arról például, hogy Ipolykeszin emléktáblája van a templom falán Ipolyi Arnoldnak, de arról már nem írnak, hogy a csábi templomon is van emléktáblája Szeder Fábiánnak, a nagy palóckutatónak, Ipolyvisken pedig Fehér Ipoly pannonhalmi apátnak. Ipolyi Arnold születési helyét ismételten rosszul szerepeltetik, ő nem ipolykeszi születésű, hanem Disznóspusztán látta meg a napvilágot, amit már számos kiadványban helyesbítettek. Következetlenségnek tartom azt is, hogy egyes településeinknél szerepelnek a róluk írt, vagy támogatásukkal megjelent honismereti kisfüzetek, monográfiák, másoknál nem. Palástnál például egy régebbi kiadványt tüntetnek fel, holott annak megjelenése után négy újabb munka is napvilágot látott.
Zalabán a Csontos Vilmos-emlékszoba nem a költő egykori házában van. Viszont Ipolypásztón a szülőházban van a Zalabai Zsimond-emlékszoba, s van Zs. Nagy Lajosnak is emlékkiállítása Zsély községben. Manga Jánosnak szintén megvan a szülőháza Pereszlényben, melyen emléktábla is látható. Különben Manga nem érettségizett az ipolysági gimnáziumban, mint az a szócikkben olvasható. A róla szóló szakirodalomból pedig lehetett volna néhányat megemlíteni.
Itt-ott baj van a minősítésekkel is. Nem lehet például az ugyanazon a főiskolán avagy egyetemen végzett személyeket egyszer tanítónak, máskor tanárnak, oktatónak; egyszer néprajzkutatónak, máskor néprajzi gyűjtőnek nevezni. Az adott egyetemen előadókat pedig nem szabad ok nélkül egyszer egyetemi tanárnak, máskor egyetemi oktatónak titulálni. Aki ilyen intézményben tevékenykedik, az nagyon jól tudja, mit jelent az adjunktus, a docens, az egyetemi oktató vagy egyetemi tanár (professzor).
Gyakran kérünk számon egy-egy regionális kiadvány, portrékö֊nyv, honismereti olvasókönyv szerzőjétől teljességet, hitelességet. Ez rendjén is van, ám mindez egy ilyen kaliberű kiadványtól, mint Lexikonunk, még inkább elvárható. A jövőben szélesebb munkaközösséget, tanácsadó testületet kell kiépíteni. És sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a terepmunkára is. Hogy kevesebb legyen a hiányosságok és a pontatlanságok száma, s ne fedezhessen fel senki elfogultságokat, szándékos csúsztatásokat.
Csáky Károly, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50674,49853,51062″}
