51766x

Robert Fico kormányfő szerint a szlovákoknak nem kellene anyagilag hozzájárulniuk a görög adósság egy részének elengedéséhez. „De ha mégis erre kényszerítenek bennünket, a parlamentnek népszavazást kell kezdeményeznie, és az embereknek állást kellene foglalniuk az ügyben” – fogalmazott Fico a parlament európai ügyekért felelős parlamenti bizottságának ülése után.
A kormányfő szerint nincs ok arra, hogy Szlovákia polgárainak béreiből és nyugdíjaiból bárkinek pénzt adjanak. „A kormány nevében egyértelműen ellenzem ezt, de hogy erősebb legyen az erre vonatkozó a megbízatás, úgy vélem, ez olyan kérdés, amelyről megkérdezhetnénk az emberek véleményét” – jelentette ki Fico.
Görögország szeretne egyezséget kötni az euróövezettel köztartozása új térítési feltételeiben, miközben ragaszkodik a gazdasági szigorító intézkedések nagy részének megszüntetéséhez, amelyekre az ország az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelszerződés során kötelezte magát.
Aléxis Tsípras görög kormányfő a választás előtt ígéretet tett, hogy megszünteti a gazdasági szigorító intézkedéseket, és tárgyalásokat folytat az adósság leírásáról. „Az új görög kormány megalakulása nem jelentheti a kötelezettségek megszűnését” – jelentette ki Fico. „Az új kormány nem mondhatja, hogy kompenzáljuk azokat, akik a konszolidáció miatt elveszítették a jólétüket” – vélekedik Fico.
A kormányfő azt állítja, nem ellenzi azt a mechanizmust, amely Görögország segítségére lenne adóssága törlesztésében, például a visszafizetési idő meghosszabbítását. „Csak az ne történjen, hogy egyszer csak a nagy hármas – a Nemzetközi Valutaalap, Európai Központi Bank és az Európai Unió – képviselői azzal kopogtatnak az ajtónkon, hogy rajta, szlovákok, garantáljátok egy százalékkal a görög adósságot. Mi már annyit elengedtünk Görögországnak, tessék, fizessétek meg, hiszen egy százalékkal ti is kezeskedtek érte. Ez nem történhet meg” – jelentette ki Fico.
Ľudovít Kaník (SDKÚ-DS) ellenzéki parlamenti képviselő szerint azonban Ficónak csak arra szolgálna a népszavazás, hogy a végén elengedhesse a görög adósságot. Kaník szerint Fico igyekszik becsapni a nyilvánosságot.
„Mi mást jelentene, amikor azt mondja, ő ellenzi a görög adósság elengedését, mégis népszavazást javasol az ügyben. Ha az sikertelen lesz, azt jelenti, hogy Görögországnak elengedhetjük az adósságát. Mindnyájan tudjuk, hogy ez a népszavazás sikertelen lesz” – fogalmazott Kaník, aki szerint a kormányfő az előre borítékolható eredménnyel csak alibiül használja a népszavazást, hogy aztán a rá jellemző módon moshassa a kezeit, miközben már most a görög adósság elengedéséről tárgyal.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51429,51424″}