51699

Felhangzik egy kellemes hang, ami az előadás előtti köszönet: köszönjük, hogy nem felejtették el kikapcsolni mobiltelefonjukat!

Tart az előadás. Bereményi-darab: Az arany ára. A színpadon a Komáromi Jókai Színház színészei. Telt ház, még a teremben lévő egyetlen légy zümmögését is hallani. Feszült a hangulat, izzik a levegő.

Már jó ideje az okostelefonját bütykölte az előadás előtt. Nem telefonált. Írogatott – szélsebesen. Majd felgördült a függöny, kialudtak a fények és kezdődött az előadás. Gondoltam, elteszi – de nem tette el. A fényes nagy kijelző tovább világított, jelezvén a folyamatos kommunikációt. Félperces nézelődés, majd szélsebes nyomogatás – talán válasz, majd megint nézelődés. Már zavarja a szomszédait is, furcsán tekingetnek, egyikük a szeme mellé teszi a nyitott tenyerét, hogy ne világítson a szemébe a kijelző. Nem segít, nyomogat tovább. A darab pedig megy a maga keserves útján, emberi sorsok villannak fel, a teljes tragikumukkal együtt. A színpad fényei követik az ott játszódó nyomorúságot, a reflektorok elhalványulnak, szinte sötét van. Már vagy harmincadszor fog neki a nyomogatásnak – vége az első felvonásnak. Gondolom, a szünetben kimegy és végre telefonál, hogy ne zavarja az előadás hátralévő részét. De nem! Marad ülve és nyomogat tovább, kisebb-nagyobb megszakításokkal – eszeveszett sebességgel, amit egy rádiótávírász is megirigyelhetne.

Felmegy a függöny, kezdődik a második felvonás. Talán a szünetben elintézte bizonyára nagyon sürgős tennivalóját, amit a színházi előadás miatt sem lehet megszakítani. Nem intézte el – nyomogat és világít tovább. A szomszédai ignorálják, de nem szólnak rá, pedig úgy 16-17 éves lehet. Csak!

A színpadon éppen gégemetszést hajtanak végre, sűrű a levegő, néhány nézőn látszik a rémület, mert átélik a darabot. A nyomogatás azonban előbbrevaló, most álló helyzetbe teszi az okostelefont és nézegeti, majd visszafordítja, megint nyomogat. Végre, kikapcsolja. Két perc múlva vége az előadásnak…

Pazarul feldíszített bálterem, csupa fiatal, vannak vagy kétszázötvenen. Ötven felett inkább csak mutatóba vannak vendégek. A zenekar tánczenét játszik, fele magyar szöveggel, fele angolul. Majd a tánckör vége felé csárdásfeldolgozásokat játszik a rutinos zenekar, sokan a fiatalok is éneklik, jól megizzadnak és a kör végén leülnek az asztalukhoz. Majd felébresztik okostelefonjukat és nyomogatják, úgy egymás mellett ülve, szótlanul. Szemben a többiek is így tesznek – a példa ragadós. Közben nem felejti el egy kezével elkészíteni az innivalót: vörösbor Coca Colával. Issza, de közben egy kézzel nyomogat, majd bámul egy ideig és megint nyomogat. Majd kezdődik az új tánckör, elaltatja okostelefonját, ott hagyja az asztalon a másik tizenöt darabbal együtt és megy táncolni – vagy hatan körbe állnak és a csárdásra „körberázzák” a rongyot. Szünet. Leül és ébreszti az okostelefont és kezdődik minden elölről…

Agárdy Gábor, Felvidék.ma