51834

A Pro Futuro Hungarica polgári társulás 2010-ben önkéntes alapon létrejött szervezet, amelynek célja, elsősorban a Szlovákia területén élő magyar kisebbség identitásának megerősítése, a tradícióink megőrzése, a kisebbségi, valamint egyéb etnikai csoportok érdekeinek védelme és érvényesítése, a kultúra, az oktatás, valamint a jogtudat illetőleg a szociális és gazdasági régiófejlesztés támogatása.

A szervezet tevékenysége során együttműködik más hazai és külföldi szervezetekkel is, amelyek céljai és tevékenysége nem áll ellentétben Pro Futuro Hungarica küldetésével.
“Szervezetünk megalakulását azért tartottuk fontosnak, mert éreztük, tudtuk, hogy a felvidéki magyarság rossz lelki kondícióban van.
Több más szervezettel együttműködve megvalósított szakmai konferenciák és rendezvények mellett két évvel ezelőtt elindítottuk a „Beszélgetések a nemzettudatról” című rendezvénysorozatunkat, amelynek segítségével különböző megközelítésből arra szeretnénk rámutatni, hogy magyarnak lenni Szlovákiában nem hátrány, s hogy hogyan lehet magyarságunkat kamatoztatni. Ezt a fajta tevékenységet a jövőben is szeretnénk folytatni” – mondta Csáky Pál, a szervezet elnöke.
A Pro Futuro Polgári Társulás ezúton is szeretné megkérni Önöket, hogy adójuk két százalékával támogassák a társulás tevékenységét, amit előre is tisztelettel köszönnek a szervezet vezetői.

A Pro Futuro Hungarica adatai:
Név/Obchodné meno: PRO FUTURO HUNGARICA
Jogi forma/Právna forma: Občianske združenie
Székhelye/Sídlo: 930 13 Trhová Hradská, Mostová 582/4
Nyilvántartási szám/IČO: 42 162 718

A Pro Futuro Hungarica Pt. következő rendezvénye február 16-án valósul meg az MKP pozsonyi székházában, 17 órai kezdettel. A rendezvény címe: Életem, a színház. Csáky Pál beszélgetőpartnere Dráfi Mátyás. Az esten Pomogáts Béla bemutatja Csáky Pál Ördögtánc című drámakötetét is.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51100,43916,43029,41552,39983,35615″}