51629

Ezúttal pedig a Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Diósgyőr vezetői szemet vetettek a Slovan másik játékosára, a felvidéki Hudák Dávidra.

Mivel a DVTK védője, Kádár Tamás a lengyel Lech Poznan csapatához igazolt, a miskolciaknak belső védőre lesz szükségük. Így került képbe a 21 éves pozsonypüspöki Hudák Dávid, akit már egy ideje a Ferencváros is figyelt.

A sportolunk.sk érdeklődésére a fiatal játékos elmondta, szívesen kipróbálná magát a magyar bajnokságban.
“Szerződésem 2016 nyarán jár le, de Saláta és Dobrotka érkezésével valószínűleg tavasszal kevesebb alkalommal fogok pályára lépni. A több játéklehetőség érdekében távozni szeretnék, és nagyon vonz a magyar bajnokság. Testvérem is Győrben kézilabdázik és magyar ifi válogatott, tehát a magyar közeg számomra is vonzó. Meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Amennyiben ez megvalósulna, úgy Bénes László, Pongrácz Viktor, Molnár Péter és Priskin Tamás után újabb felvidéki (magyar) játékossal bővülne az NB I.

A napokban a Diósgyőr leszerződtette a 36-szoros magyar válogatott Koman Vladimírt is, akivel a Kínába (Huszti Szabolcs csapatához) távozó szintén korábbi válogatott Elek Ákost szeretnék pótolni.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”51277,51036″}