52021

A királyhelmeci Mécs László Keresztény Központ Polgári Társulás idén már 16. alkalommal rendezte meg a Mécs László szavalóversenyt Királyhelmecen. Erre a rendezvényre február 22-én került sor a Királyhelmeci Művelődési Központban. A versenyzőket Takács István, a Mécs László Keresztény Központ Polgári Társulás elnöke köszöntötte miután Bari Fatima és Illés Anna Mécs László megzenésített versét adta elő.

Takács István az idei jubileumi szavalóverseny alkalmából Mécs László születésének 120. évfordulójára emlékezett. A szavalóversenyt szervező polgári társulás Mécs László magyar premontrei szerzetes, költő, lapszerkesztőről lett elnevezve. Mécs László 1930-tól 1944-ig királyhelmeci plébánosként tevékenykedett. Költészete újhumanista, amelyben a szolgálat és küldetésjelleg, az eszméltető hang a döntő. Keresztény életigenlése a gazdag, sokszínű élet teljességét hirdeti. Ebből kiindulva határozta el a Mécs László Keresztény Központ Polgári Társulás, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy már a kisdiákokban, az ifjakban is tudatosuljon a hagyományainkhoz és gyökereinkhez való ragaszkodás fontossága.

Az előző évekhez hasonlóan a verseny idén is korosztályok szerinti kategóriákban zajlott. Az 1. és a 2. kategóriába az általános iskolások nevezhettek, a 3. kategóriában a középiskolások vettek részt, a 4. kategóriában a felnőtt versenyzők mérték össze tehetségüket. A versenyzőknek, az előző évektől eltérően, csak Mécs László egyik költeményét kellett előadniuk, kivételt képeztek az 1. kategória diákjai, akik vagy egy határon túli magyar költő versét vagy vallásos, bibliai témájú verset – vagy egy istenkereső, hitvalló költeményt adhattak elő. A várakozásoknak megfelelően mintegy 83 gyerek és felnőtt nevezett be.

A versenyzők között nem csak bodrogköziek és Ung-vidékiek voltak, hanem érkeztek Kassáról, Szepsiből, Buzitáról és Kisvárdáról is. A zsűri elnöke idén is Ft. Szalay László plébános a szavalóverseny 16 évvel ezelőtti elindítója, egykori királyhelmeci plébános volt, aki a szavalóverseny megszervezésével lehetőséget adott arra, hogy a diákok megismerkedjenek Mécs László költészetének különlegességeivel.

Végezetül Takács István örömét fejezte ki, hogy az idén is szép számban jelentkeztek szavalni vágyók, annak ellenére, hogy a Mécs László emlékév kapcsán csak Mécs költeménnyel lehetett benevezni. Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy jövő évtől újra megváltoznak a verseny feltételei. Az alapiskolát három kategóriára osztják majd (1-3, 4-6, 7-9 évfolyamokra) akik vagy egy határon túli magyar költő versét vagy vallásos, bibliai témájú verset vagy egy istenkereső, hitvalló költeményt adhatnak elő. A 4. és az 5. kategóriában a középiskolások jelentkezhetnek majd egy Mécs László költeménnyel.
A XVI. Mécs László Szavalóversenyen sorrendben a következő dobogós helyezések születtek:
I. Kategória( AI 1-4)
1. Viszlai Anna Rozália: Pósa Lajos: Vásárfia AI Szepsi 4¬ – Csepely Erika felkészítő
2. Sipos Anita: Hamvas Béla – Isten tenyerén ébredtem AI Boly 3 – Mgr. Kondás Viola
Képes Lóránt: Mécs László: A királyfi három bánata AI Buzita 4 – Mgr. Bubenko Éva
3. Dubík Sonja Antoinette : Túrmezei Erzsébet: Pótvizsga szeretetből – AI Királyhelmec 2.B -Mgr.Kovács Katalin
Simon István: Miklya Zsolt AI Kisgéres 4. – Blanár Gabriella
Zsűri elnökének különdíjai:
Blanár Ábel Rácz Olivér AI Kisgéres 3. Blanár Gabriella
Bánhegyi István András (legfiatalabb versenyző) Somogyvári Gyula, Anyaölben Szlov. AI Királyhelmec 2. – Bánhegyi Annamária

II. Kategória( AI 5-9)
1. Sallai Erzsébet Mécs László: Boldog a nép,amely örülni tud! AI Bodrogszerdahely 9. – Mgr. Krupi Hajnalka
2. Tóth Antónia Mécs László: Bakonyi látomás AI Királyhelmec VI.B – Mgr. Leczo Kornélia
Monostory Marcell Huba Mécs László: Fényt hagyni magunk után! Szent György AI, Kisvárda 7
3. Papp Eszter Anna Mécs László: Anyák litániája Szent György AI, Kisvárda 8.
Ragány Vivien Mécs László: Miből lesz a cserebogár ? AI Szomotor 6 – Mgr. Dóczi Sándor
Zsűri elnökének különdíja:
Polyi Jennifer Mécs László: A királyfi három bánata Szlov. Gim. Királyhelmec prima B – Mgr. Bodák Enikő
További különdíjasok:
Blanár Panna Mécs László : Véglegenda Gimnázium Királyhelmec – prima D – Blanár Gabriella
Molnár Zsófia Katalin Mécs László: Bakonyi látomás Szent György AI, Kisvárda 6
Demeter József Mécs László: Piros virág a pusztán AI Királyhelmec V.B – Mgr.Kovács Katalin
Tárczi Péter Mécs László: Gyónnak a magyarok AI Nagytárkány 6. – Mgr. Leco Bajzák Viktória

III. Kategória( középiskola)
1. Bari Fatima Mécs László: Csak ennyi az egész Gimnázium Királyhelmec – Kvinta D.
Anderkó Réka Mécs László: Riport egy ingyen temetésről Református Gimnázium, Kisvárda 9 – Veress Miklós
2. Szabados Attila Mécs László: Üveglegenda Bessenyei Gimnázium, Kisvárda 9.d – Czomba Magdolna
Nemes Ákos Mécs László: Vád és védőbeszéd Bessenyei Gimnázium, Kisvárda 13.b – Czomba Magdolna
Bók Viktória Mécs László: Az Istennek nincs árnyéka Márai Sándor Gimnázium, Kassa 9. – Bodon Andrea
3. Cseke Zsófia Mécs László: Vadócba rózsát oltok Bessenyei Gimnázium, Kisvárda 12.a – Czomba Magdolna
Molnár Flóra Mécs László: Vád- és védőbeszéd Bessenyei Gimnázium, Kisvárda 10.b – Czomba Magdolna
Csuka Henrietta Mécs László: Üveglegenda Bessenyei Gimnázium, Kisvárda 13.b – Czomba Magdolna
Zsűri elnökének különdíja:
Rajczi Alexandra Mécs László : Csak ennyi az egész Gimnázium Királyhelmec 2 – Nagy Gabriella
További különdíjasok:
Dócs Fruzsina Mécs László: Fiatal anyajelölt Bessenyei Gimnázium, Kisvárda 10.a – Czomba Magdolna
Joó Réka Mécs László: Holdas ég alatt Református Gimnázium, Kisvárda 9. – Veress Miklós
Rajczi Alexandra Mécs László Csak ennyi az egész Gimnázium Királyhelmec 2 – Nagy Gabriella

Bodnár Éva költőnő különdíjban részesítette:
Bari Fatima Mécs László: Csak ennyi az egész Gimnázium Királyhelmec Kvinta D.
Moricz Henrietta Mécs László: A gyermek játszani akart Hidaskürti Magán Szakközép. Nagykapos – Mgr. Szerdi Ilona
Sinka Ádám Mécs László: Üzenet millói Vénusznak Bessenyei Gimnázium, Kisvárda 10.a – Czomba Magdolna

IV. Kategória( felnőttek)
1. Szegediné Godek Margit Mécs László: Alázat
Szerdi Ilona Mécs László: Üveglegenda

Takács István a Mécs László Keresztény Központ Polgári Társulás elnöke elmondta, hogy azok a diákok , akik ezen a szavalóversenyen elindulnak, nagyon fontos lépést tesznek, hogy egyéniségük legrejtettebb, legtisztább értékeit felszínre hozzák, s igazi, emberhez méltó, hiteles életet éljenek. S megtanulhatnak egy másik nagy titkot is: megosztani embertársaikkal a bennük megszülető szépséget és emberséget. Fölfedezhetik, hogy milyen gyönyörű örömöt okozni másoknak. Különlegességnek számít, hogy az idei jubileumi szavalóverseny alkalmából egy, az elmúlt éveket átfogóan bemutató emlékfüzetet is sikerült kiadnia a polgári társulásnak az elmúlt évek szavalóversenyeiről.
További képek a rendezvényről megtekinthető a Képgalériában ITT>>>

TI, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51339,44304,43594,38991″}