52207

Három év múlva, 2018 végén lehetne kereskedelmi üzembe helyezni a tavaly decemberben leállított Déli Áramlat (South Stream) európai folytatásának alternatívájaként is emlegetett Eastring gázvezetéket, amely több, már meglévő kontinentális gázszállítási csatornát köthetne össze a tervbe vett Török Áramlattal – egyebek mellett ez is kiderült a szlovák gazdasági tárca jelentéséből, amelyet szerdai ülésén láttamozott Robert Fico kabinetje.

Az Eastring gázvezeték tervezetét még tavaly novemberben a közép-európai energetikai konferencián mutatta be a szlovákiai gázszállítási csatornákat üzemeltető Eustream vállalat. Az Eastring vezetéknek két variánsa van, az egyik 1015 kilométer távolságot hidalna át Törökországból kiindulva, Bulgárián, Románián és Magyarországon át Szlovákiáig, a másik variáns kiindulópontja Románia, hossza pedig 744 kilométer lenne – közölte az MTI.
Az Eastring egyaránt számol orosz, azeri, iráni, iraki és ciprusi forrásokból származó, illetve nyugat-európai irányból érkező gáz szállításával, s mint ilyen, útvonal és forrás diverzifikációra egyaránt alkalmas lenne. A gázvezeték műszaki szempontból kétirányú szállítást tenne lehetővé, szállítókapacitása a kezdetekben évi 20 milliárd köbméter lenne, ezt később évi 40 milliárd köbméterre emelnék. A gázvezeték építési költségeit a beruházás első szakaszában 1,14 és 1,52 milliárd euró közötti összegre becsülik.

A szlovák szaktárca jelentése szerint az Eastring megoldást nyújthat a Déli Áramlat leállított projektjének résztvevői számára. Úgy vélik: mivel az Eastring jelentős mértékben a már meglévő infrastruktúra felhasználásával számol, jelenleg – a befektetési költségeket, illetve a beruházás elkészültének időtartamát tekintetve egyaránt – a leghatékonyabb megoldás lehetne az érintett régió számára. Ugyanakkor a projekt Szlovákia számára lehetővé tenné, gázvezetékei szállítókapacitásainak megőrzését azt követően is, hogy a Gazprom – mint ahogy azt az orosz cég korábban bejelentette – 2019-ben leállítja az Európai Unióba Ukrajnán keresztül érkező gáz szállítását.

A szlovák gazdasági minisztérium – a jelentésben szereplő terveik szerint – igyekezni fog már az idei évben tető alá hozni a projekt megvalósításához szükséges kormányközi megállapodásokat.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44739,40171,50186″}