52679

Külföldi állampolgárok irányítják a több mint 250 embert foglalkoztató csehországi cégek egyharmadát – derült ki abból a felmérésből, amelyet az Anderson Willinger csoport készített az év elején Csehországban 350 nagy cég vezetői körében.

A külföldi menedzserek átlagban havi 230 ezer koronát keresnek, ami a jelenlegi cseh átlagbér nyolc és félszerese. Ugyanakkor külföldön keresettek a cseh menedzserek, elsősorban a szomszédos országokban, de az Egyesült Államokban és Oroszországban is.

“A külföldi menedzserek aránylag magas aránya összhangban van a cseh gazdaság nyitottságával és az országba beáramló külföldi beruházásokkal” – olvasható a dokumentumban.

A csehországi cégek egytizedét németek vezetik, míg a franciák részesedése öt százalék” – mutatott rá Lucie Teisler, az Anderson Willinger csoport képviselője.

Szerinte a szlovák vezetők négyszázalékos arányát inkább a cseh és a szlovák nyelv közelségével kell magyarázni, semmint azzal, hogy az érintett cégeknek olyan szlovák vezetőkre lenne szüksége, akik felügyelik a befektetést.

A cégek menedzserei átlagban majdnem negyedmilliót keresnek, de a fizetések között nagyok az eltérések. A bérek általában 140 ezer és 350 ezer korona között mozognak.

A béreket általában jelentősen megemelik a különféle juttatások, prémiumok, bónuszok. Ezek mértéke eltérő.

“A nagy nemzetközi cégek általában a fix bérhez még 30 százalékos bónuszokat adnak. A helyi cégek általában alacsonyabb fix fizetéssel, de nagyobb mozgó prémiummal dolgoznak. Ezek akár meg is kétszerezhetik a fix fizetést” – magyarázta az elemzést Lucie Teisler.

A dokumentumból az is kiderül, hogy ugyanakkor számos cseh állampolgár vezet céget Németországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban és más országokban.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52299,51904,50548,48257,48176″}