52303

Sokan nem ismerik a nők bántalmazásának mechanizmusát. Sokan nem értik, hiszen fel sem fogható, hogyan bántalmazhat valakit éppen az, aki a legközelebb áll hozzá, akivel a legintimebb viszonyban van. Bauer Edit politikussal és Szapu Marianna filozófussal Póda Erzsébet beszélgetett.

A nők elleni erőszak a szóbeli erőszaktól a gyilkosságig fajuló cselekmények széles skáláján helyezkedhet el. Ezek elsősorban a szóbeli, testi, lelki, szexuális gazdasági erőszak, fenyegető zaklatás.
A Barátnő Polgári Társulás idei első klubestjén, melyre Apácaszakállason került sor, a nők bántalmazásával foglalkozott.

Az est vendége volt Bauer Edit politikus és Szapu Marianna filozófus.
Miután néhány tény elhangzott a nők ellen elkövetett családon belüli erőszakról, Bauer Edit a nők elleni erőszak sokféle formáját ecsetelte a nagyvilágban. Beszélt a becsületbeli gyilkosságokról, az afrikai nők, fiatal lányok, nemi szervének megcsonkításának borzalmas szokásáról, a lányok prostitúcióra kényszerítéséről, és még sok minden másról is. Például arról, hogy ez a jelenség igenis létezik, a mi vidékeinken is, hiába próbáljuk elkendőzni a valóságot.

52303xSzapu Marianna az erőszak természetét boncolgatta, valamint azt, miért tartják még ma is bűnösnek az áldozatot – a bántalmazást elszenvedő nőt. Szerinte is nagyon fontos, hogy a témáról minél szélesebb körben és nyíltan beszéljünk. Hiszen még ma is sokan úgy gondolják, ezek a problémák a magánszférába tartoznak, a legjobb “a szőnyeg alá söpörni őket”.
Póda Erzsébet újságíró, a Barátnő Polgári Társulás elnöke, a családon belüli erőszak formáiról, a lehetséges segítségről, a rendőrség lehetőségeiről, valamint megtörtént esetekről beszélt. Hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a nők odafigyeljenek egymásra. Az áldozatok, a bántalmazott nők számára az is hatalmas előrelépés, ha beszélni tudnak arról, mi történik velük. Éppen ezért nem szabad őket sürgetni a változásra. Legelőször inkább biztassuk, hogy mondják el a velük történteket, biztosítsuk arról, hogy nem ítéljük el őket, támogassuk abban, hogy nem hibásak amiatt, ami történik velük, és mondjuk el nekik, hogy bátran forduljanak a rendőrséghez. Fontos, hogy fizikai erőszak esetén a brutális bántalmazás nyomairól vetessenek orvosi látleletet, és azt helyezzék biztonságba. Ne semmisítsék meg a bántalmazó könyörgésére, ígérgetésére vagy kérésére sem.

Az esten volt a témáról szóló videóvetítés, és Nagy Erika részleteket olvasott fel Eve Ensler:
A vagina monológok című könyvéből.
A beszélgetésben aktívan részt vett a szép számban jelenlévő közönség is. A program közben és azt követően is feltették kérdéseiket, elmondták véleményüket, tapasztalataikat. A program befejeztével minden jelenlévőben egyöntetűen megfogalmazódott, hogy ezt a témát folytatni kell! Elsősorban azért, mert a felvidéki nők számára egyelőre szinte semmilyen „elsősegély” nem létezik: sem segélyvonal, sem menedékotthon nem működik. Bebizonyosodott, hogy a téma rendkívül sokrétű, ezért megvitatása nem fér bele pár órába. A szervezők ígéretet tettek arra, hogy nem elégszenek meg egy beszélgetőesttel, a témával tovább fognak foglalkozni.

A szervezők ezúton is köszönetet mondanak Ekecs-Apácaszakállas községnek a sokoldalú támogatásért!

Barátnő, Felvidék.ma