52438

Tán a sors vagy csak a labdarúgó szövetség furcsa fintora, hogy a Felvidéki magyarság kedvenc csapata, a DAC a mai (március 15.) szimbolikus napon játszik az ős rivális, a többségi nemzet első számú csapata, a Slovan ellen.

Ennek fényében a nem éppen a félénkségéről hírhedt, csupaszív DAC-tábor komolyan készül is a rangadóra, és nagy számban kíséri el csapatát a pozsonyi katlanba.

A gyülekezés már az ünnepi megemlékezésen elkezdődik (15.00), hiszen a DAC- szurkolóknak nem csak a csapatuk, de identitásuk, gyökereik is fontosak. Akik vonattal utaznak, azok innen indulnak együttesen a vasútállomásra, ahonnan 16.50-kor a RegioJet által biztosított külön szerelvénnyel utaznak a fővárosba.

„Egyúttal kérik a szurkolókat, hogy aki teheti, autóval utazzon a mérkőzésre. A kijelölt, végig rendőri felügyelet alatt lévő parkoló a Trnavská utca felől, a stadion és a Kaufland közti területen lesz” – tájékoztatott a klub a honlapján. „Tekintettel, hogy a pozsonyi klub szigorú biztonsági ellenőrzéseket helyezett kilátásba, ezért érdemes időben érkezni a helyszínre. A látogatóknak az 1/2014-es, nyilvános testnevelési, sport- és turisztikai rendezvények szervezéséről szóló törvény értelmében kell eljárniuk, ezért kérjük a szurkolókat, ne vigyenek magukkal zászlórudakat, nemzeti színű tárgyakat, illetve a törvényben megfogalmazott egyéb tiltott tárgyakat.
A Ligás Klubok Uniója (ÚLK) a 2015-ös tavaszi idényben egy új projektet indított, melynek célja bebiztosítani a mérkőzések békés lebonyolítását, és növelni a vendégszurkolók biztonságát és komfortját. Ennek érdekében a vendégklub saját rendezőit küldi ki a mérkőzésre, száz szurkolóra minimum egy fő személyében. A vasárnapi rangadó is része az új a projektnek, ezért a mérkőzés lebonyolítását a DAC által kiküldött rendezők fogják segíteni és felügyelni” – olvasható az fcdac.sk-n.

A YBS szurkolócsoport a meccs kapcsán az alábbi felhívást tette közzé: “Akik autóval indulnak, azoknak friss információ, hogy Somorján az OMV töltőállomásnál lesz a gyülekező 17:30-kor, ahonnét rendőrségi felvezetéssel indulnak Pozsonyba a kijelölt parkolóba. A mérkőzésre jegyeket a helyszínen a DAC klub alkalmazottai fogják árulni. 500 jegyet igényelt a klub, jelenleg kb. 300 kelt el. Akinek nincs vonatjegye, az a biztonság kedvéért érdeklődjön az autóval indulóknál. Mindenkit kérünk, hogy ne üljön fel semmilyen provokációra! Szurkoljuk le a slovanistákat és hajszoljuk győzelembe kedvenc csapatunkat! Hajrá DAC! Hajrá Magyarok!”

További információk a biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban a DAC honlapján találhatóak.

A slovanosok is készülődnek

Péntek virradóra Dunaszerdahely több pontján, főként a stadion környékén provokatív falfirkák jelentek meg, melyek a Slovan szurkolótáborára, az USP-re (Ultras Slovan Presspurg) utalnak. Több helyen horogkereszt, SS felirat és a Hlinka-gárda címerében szereplő kettős kereszt és Dávid-csillag is szerepelt, melyek jobbára tiltott önkényuralmi jelképek, és a jóérzésű embereket megbotránkoztatja, Nyilván nem véletlenül pingálták ki őket, ám a megbotránkoztatás helyett inkább csak megvetést váltott ki a cselekedet, és minősítette elkövetőit.

A bűncselekménnyel kapcsolatban a klub az alábbi nyilatkozatot adta ki: „A dunaszerdahelyi FC DAC 1904 futballklub elítéli ezt a tettet, amelynek felderítésén szorosan együttműködik a rendőrséggel. Reméljük, a provokációra megfelelő módon, sportszerű eszközökkel tudunk választ adni – a vasárnapi Slovan-DAC rangadó során, a futballpályán.”

tsák, Felvidék.ma
Fotók: Vojítk Szimona{iarelatednews articleid=”52407,52311,52290,52276,52136,52071″}
10394544 678762815566024 6905417008868435155 n553263 678753818900257 8691974764927869505 n11046180 678763108899328 7230630725511292501 n