52457

Vélemények sorát adja közre a TASR hírügynökség abból az alkalomból, hogy húszéves a magyar – szlovák államközi alapszerződés. (Párizsban írták alá, 1995. március 19-én.)

Megszólalt már Miroslav Lajčák külügyminiszter, Bugár Béla, a Most-Híd elnöke, de Eduard Kukan, aki a dokumentum előkészítésében miniszterként is részt vett. Kukan megemlékezett arról, hogy Edouard Balladur francia kormányfő ösztönzésére került sor az aláírásra, aki a kétoldalú szerződésekkel akarta a posztkommunista térség esetleges nemzetiségi és területi vitáit rendeztetni. Kitért arra is, hogy a szerződésben benne van az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201-es Ajánlása is, amely – ahogy fogalmaz – „szofisztikált módon”, de a területi autonómia lehetőségét is megadja és a kollektív kisebbségi autonóm jogokat is lehetővé teszi. Emlékeztet: ennek következtében tartott egy évig a ratifikációs vita a szlovák parlamentben, ezért csatolt a szlovák törvényhozás ezt kizáró appendixet a szerződéshez, amit ő – már képviselőként ¬– nem is akart megszavazni, de aztán mégis megtette, „mert a nemzetközi közösség akkor nagyon pozitívan fogadta” ezt a gesztust.

Miroslav Lajčák szerint úgy jó az alapszerződés, ahogy van, Bugár szerint az akkori és mostani magyar-szlovák viszony összehasonlíthatatlan, bár a szerződés mechanizmusai nem működnek, mert a vegyes bizottságok ajánlásait a szlovák politika rendre ignorálja. Ezért nincs pl. törvény a nemzeti kisebbségek jogállásáról sem, a kényes kérdésekről meg inkább hallgatnak, hogy jó legyen a két ország viszonya.

Dušan Kováč történész szerint sem kell felülvizsgálni a szerződést, inkább a politikusok fejében kell rendet tenni, akik nacionalista indulatokat szítanak. Kováč szerint ez az alapszerződés nem gerjeszti a szlovákiai magyar vagy magyarországi szlovák kisebbség asszimilációjat, s azt is kifejti: a magyar állampolgársági törvény – R. Fico és M. Lajčák állítása ellenére – nem sérti az megállapodást. „A szerződés csak elvi kérdéseket rendez. A kisebbségek ügye egészen más kérdés. Mindkét országnak, mint fejlett és kulturált államnak gondoskodnia kell minden állampolgáráról, a nemzetiekről és más nemzetiségűekről egyaránt. Anyanyelvi műveltséget adni nekik, támogatni kulturális fejlődésüket. A magyarországi szlovák kisebbségnek a szerződés aláírása előtt nem volt szlovák tannyelvű iskolája, és lényegében nincs neki ma sem. A kisebbség lélekszámának csökkenése egyrészt természetes folyamat, másrészt vannak egyéb szempontjai is. Ezeket a szerződés nem tudja megoldani.”

Kováč szerint „a kettős állampolgárság olyan elvi kérdés, amely teljesen hétköznapi dolog. A sajátos közép-európai közegben a törvénynek semmilyen jelentősebb gyakorlati következménye nincs. Annak a jele, hogy Magyarország nem békélt meg a Magyar Királyság szétesésével. Ezt egyértelműen kifejezésre juttatta a magyarok úgynevezett esküjében, amely az új magyar alkotmány preambulumát képezi” – állítja, s hozzáfűzi még: ez nacionalizmus, mely az alapszerződést nem sérti, de a közép-európai viszonyokat zavarja.

Nem így vélekedik Miloslav Bahna, az SZTA szociológusa, aki annak tükrében is értékeli az alapszerződést, hogy felméréseik szerint a szlovákok már nem látnak veszélyforrást Magyarországban. Azt, hogy 1996-ban a szlovákok 40 százaléka látta ősellenségnek Magyarországot, annak a számlájára írja, hogy a három éve önálló Szlovákia államiságát még bizonytalannak és törékenynek tartotta. Mostanra, hogy a szlovák államiság megszilárdult, az ország betagolódott a nemzetközi struktúrákba, a félelem elmúlt. Ráadásul átlagon felül jók a két ország kapcsolatai, s ez megnyugtató.

ngyr, Felvidék.ma