52356

Szlovákia szó szerint megfizeti az uniós alapok lehívásakor történt, nevezzük így, hibákat, amelyek árát euró-tízmilliókban mérik. Legyen szó az uniós pénzek helytelen felhasználásáról, vagy átláthatatlanságról, korrupciógyanús közbeszerzésekről.

Az említett „hibákért” konkrét személyek felelősek. Az állami hivatalok által benyújtott projektek alatt ott olvasható a felelős hivatalnok neve. A kormánytagok eltökéltséget mutatnak, „nem kerüljük meg a felelősségre vonást” – mondják. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, ugyanis a szlovák közszolgálati rádió már több hete rámutatott, hogy a Statisztikai Hivatal az uniós források felhasználásánál helytelenül jár el, így a 22 millió eurós projektből 4 milliót vissza kell fizetnie Brüsszelnek. Ez az összeg megegyezik a hivatal negyedéves költségvetésével. Mégsem történik semmi. Ľudmila Benkovičová, a Statisztikai Hivatal elnöke folyamatosan hárít, arra hivatkozva, hogy semmilyen hivatalos értesítést sem kapott arra vonatkozóan, hogy hibát követtek volna el. Számára az sem jelent semmit, hogy a pénzügyminisztérium is igazolta a közszolgálati rádió által megszellőztetett dolgokat.

A bajt csak tetézi, hogy nem egyedi estről van szó, a Statisztikai Hivataléhoz hasonlókból több is akad. Csupán a társadalom informatizálásának operatív programjában csaknem 50 millió euró helyes felhasználását vonják kétségbe Brüsszelben. Ľubomír Vážny, a kormány fejlesztésekért és beruházásokét felelős alelnöke szerint a következményeket azoknak kell viselniük, akik lehívták a szóban forgó összeget. Ezt a gondolja a Robert Kaliňák is. A belügyminiszter, arra a kérdésre, hogy utánajárnak- e a felelősöknek, azt felelte: „ahogy mindig, most is felelősségre vonják az érintetteket, ha bizonyítható a konkrét személyek felelőssége”. Ez eddig rendben is lenne, a vérnyomása akkor fut fel akár a felújításra szoruló iskola igazgatójának, vagy a kátyús utakon munkába utazó átlagpolgárnak is, ha belegondol, mi mindenre volna elég az a bevallottan visszafizetendő több tízmillió millió euró.

BA, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”52061,51351,50064″}