52592 x

Idén első alkalommal a Budapest Kupa a három közép-európai, Duna-parti főváros – Bécs, Pozsony, Budapest – Capital Cup elnevezésű evezős versenysorozatának nyitó állomása is egyben.

A Danubius Nemzeti Hajósegylet (DNHE), a Magyar és a Budapesti Evezős Szövetség szombaton, március 21-én ismét megrendezi a gróf Széchenyi István-emlékversenyt és a Budapest Kupát a Margitszigeten.
A Tarlós István főpolgármester fővédnöksége mellett zajló esemény a magyarországi évad ünnepélyes nyitányának számít.

A szervezők tájékoztatása szerint a program tradicionálisan az I. világháborúban elesett egykori evezősök emlékköveinek megkoszorúzásával veszi kezdetét 9.45 órakor.
Ezt követi a nemzetközi Budapest Kupa, azaz a nyolcasok, négypárevezősök és a hazai vizeken szokatlan hajóegység, a nyolcpárevezősök versenye hét ország 70 hajójával. A futam különlegessége, hogy a csapatok egymás után, 30 másodpercenkénti indítással, úgynevezett üldözéses rendszerben teljesítik majd a 4,5 kilométeres távot az Óbudai-sziget északi csücskétől a DNHE csónakházainál elhelyezett célvonalig.
A Capital Cup körverseny további fordulói: Pozsonyi Egyetemi Regatta és Wiener Achter, a végső győztes a távot mindhárom fordulón sikerrel teljesítő nyolcasok és nyolcpárevezősök közül kerül ki.

A szervezők nem titkolt célja az, hogy ezzel a látványos evezős eseménnyel népszerűsítsék a sportágat, Budapest ékességét, a Dunát, mint sportolásra is alkalmas folyót megszerettessék gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, valamint különleges versenyzési lehetőséget kínáljanak hazai és külföldi evezősök számára Budapest központjában.

Az élő közvetítés ITT>>> követhető.

Felvidék.ma
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd {iarelatednews articleid=”52108,44817″}