52206

A kontinenstornának Medgyes Renáta személyében felvidéki magyar résztvevője is lesz.

A dunaszerdahelyi sportoló a pozsonyi, februárban megrendezett fedett pályás országos bajnokságon harcolta ki az EB- részvételt. Medgyesi az Elán csarnokban kétszer is megugrotta az Eb-szintet, s bár az utolsó körig az élen állt, végül csak a bronzérmet szerezte meg. Ugyancsak ott lesz a szlovák csapat színeiben Medgyesi legnagyobb hazai vetélytársa, Jana Velďáková, ahogyan a kalapácsvető Martina Hrašnová is, aki az országos bajnokságon súlylökésben is elindult és 15,60 méteres dobásával 19 centiméterre közelítette meg Gabriela Hanuláková harmincéve fennálló rekordját. Mégsem ő (hiszen fő számában, a kalapácsvetésben fedett pályán nem rendeznek versenyeket), hanem az előbb említett Jana Velďáková Dana keresztnévre hallgató testvére számít az egyébként rekordszámú (27 fő) szlovák csapat női versenyzői közül az egyik legnagyobb esélyesnek. A hármasugró fedett pályás EB-n korábban 2009-ben és a 2011-ben is bronzérmet szerzett.

A férfi futók 800 méteres versenyében rajthoz Jozef Repčík, aki a napokban szintén bajnoki győzelemnek örülhetett. Nyakában az arannyal arról panaszkodott, kár hogy ilyen rövid a fedett pályás szezon, mert most lendült igazán formába. Prágában lesz módja bizonyítani, annál is inkább, mert a szlovák delegáció tőle várja az egyik legjobb férfi eredményt. No és persze a magasugró Matúš Bubeníktól, akinek azonban a felkészülése nem volt zavartalan: a napokban például vírusos betegség döntötte le lábáról. A szlovák atlétának ennek ellenére minden esélye megvan ahhoz, hogy megjavítsa fedett pályás egyéni legjobbját (230 cm), amit január elején a csehországi Ostravában állított fel.

A szlovákokhoz képest kevesebben, 12 fős csapattal, de nagyobb – érmes – reményekkel indultak útnak a magyar atléták Prágába. A válogatott legutóbb 2002-ben, Bécsben (Győrffy Dóra, magasugrás, 2. hely) szerzett érmet fedett pályás Eb-n. A bravúr megismétlésére a tavalyi zürichi Eb-n bronzérmet szerző Márton Anitának lehet a legnagyobb esélye a cseh fővárosban. 60 méter gáton szintén odaérhet a dobogóra Baji Balázs, aki korábban szabadtéren és fedett pályán is volt már Eb-negyedik.
A 33. fedett pályás Eb-n 49 ország 643 versenyzője (363 férfi, 280 nő) indul, ami növekedést jelent a legutóbbi, 2013-as göteborgi kontinensbajnoksághoz képest – Svédországban 47 nemzet 578 atlétája nevezett.

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52008″}