52260

A közeledés és a béke keresésének lehetőségei a kölcsönös kommunikáció segítségével a célja annak a négyoldalú, német-orosz-szlovák-ukrán konferenciának, amely Utak a békéhez címmel március 6-án délután kezdődött Kassa történelmi városházásnak dísztermében. „Azért jöttünk, hogy meghallgassuk egymást a békéhez vezető út keresése céljából” – jelentette ki Pavol Paška köszöntő beszédében.

Martin Hoffmann, a Német-orosz fórum ügyvezetője szerint a konferencia célja a civil vita elindítása a Minszk I-es és Minszk II-es egyezmények és tárgyalások eredményeinek szellemében. Hoffmann szerint nem politikai, hanem civil tárgyalásokról van szó, mivel a konferencián a civil és egyházi szervezetek képviselői vesznek részt, illetve néhány parlamenti képviselő, akik azonban magukat képviselik a találkozón, nem pedig a politikai pártokat. „Nagy kísérlet ez, és sikernek tartanánk, ha a különböző szinteken fennmaradna a kölcsönös párbeszéd” – fogalmazott.

Mathias Platzeck, a német-ukrán fórum elnöke szerint nem bűnöst jöttek ide keresni, hanem a közeledés és a kölcsönös párbeszéd megindulásának lehetőségeit. „Egymásra vagyunk utalva, és gyerekeink békés jövőjét csak közösen tudjuk biztosítani” – fogalmazott.

Martin Fedor (Sieť) parlamenti képviselő szerint az uniós tagállamok többségében nagy az aggodalom Oroszország agresszív szándékai miatt. A tagállamok vezetőinek meggyőződése, hogy a hibrid háború részeként szervezett felforgató propagandával állnak szemben. „A szlovák kormányfő azonban Kassán az orosz agresszió nyílt támogatóit fogadja, és békekonferenciáról beszél” – nyilatkozta a SITA hírügynökségnek Fedor, aki március 6-án a Közös kül- és biztonságpolitikáról, valamint a közös biztonság- és védelmi politikáról szóló parlamentközi konferencián vett részt a lettországi Rigában.

Fedor szerint a kormányfőnek az orosz agresszió támogatóival való találkozó helyett, mint amilyen például a német Matthias Platzeck, inkább Szlovákia érdekeit kellene hangsúlyoznia. „Ezek közé tartoznak az olyan elvek, mint például a területi sérthetetlenség, az önállóság, vagy az önrendelkezés a sorsunkról, amelyeket masszív propaganda igyekszik éppen aláásni. Feltehetné a kérdést, felkészült-e Szlovákiai a hibrid háborúra, hogyan akar szembeszállni az ellenünk és szövetségeseink elleni példátlan propagandával, hogyan biztosítjuk a kibertámadás esetén a biztonságot. Ez a kormány kötelessége, védelmezni Szlovákiát és a polgárait” – fogalmazott Fedor.

Ľuboš Blaha, a parlament európai ügyekért felelős bizottságának elnöke szerint a kassai konferencia elősegítheti az ukrajnai válság kulcsszereplői, Németország, Oroszország és Ukrajna között a párbeszédet. Blaha szerint ugyanis egyre növekszik a kölcsönös bizalmatlanság, és az egész egyre inkább egyfajta propagandaháborúra emlékeztet, amely kölcsönösen elmérgesíti az emberek viszonyát. „Ezt meg kell állítani, és hidakat kell építeni Európa, Ukrajna és Oroszország közt a legalsó szintektől a polgári társadalmon keresztül a politikai vezetők találkozásáig, mint amilyen ez a mai konferencia is” – vélekedik Blaha, aki szerint a hasonló fórumok növelik Szlovákia békeszerető országként és Kassa a párbeszéd és a megértés városaként való elismertségét.

Fedor szerint azonban NATO-beli és uniós szövetségeseink saját védelmi tervet készítenek, amely során tekintettel vannak arra is, hogy egy hibrid háború esetén például az információs térben végzett hadműveletek sokkal fontosabbak, mint a közvetlen katonai akciók. „A balti országok központjai a kiberbiztonság védelmére Észtországban, az energetika biztonság védelmére Litvániában vagy a stratégiai kommunikáció vádelmére Lettországban fontosak a nem katonai jellegű veszélyek megelőzése során, és NATO-tagországok javát szolgálják. Másrészt viszont Szlovákia még csak a biztonsági stratégiáját sem aktualizálta, a kiberbiztonsági stratégiája meg, amely éppen tárcaközi egyeztetésen van, túlságosan általános. Ennek kellene sürgősen figyelmet szentelnie a kormányfőnek és a kormányának, nem pedig Oroszország támogatóit népszerűsíteni, akiknek csak a saját gazdasági vagy egyéb céljaik a fontosak” – fogalmazott Fedor.

A kétnapos Utak a békéhez –  Civil vita című kassai konferencia kezdeményezői a Német-orosz és a Német-ukrán fórum voltak az ASA (Elemzések-Stratégiák-Alternatívák) intézettel együttműködésben. A konferencia Robert Fico kormányfő védnökségével valósul meg, aki betegség miatt lemondta a pénteki programjait.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51817,51757,51723,51976″}