52118

Az Eurovia szlovák kosárlabda bajnokság októberi rajtja előtt kevesen hitték volna azt, ami szombat este óta immár hivatalosan is kész tényként kezelendő: a komáromi MBK a második helyen zárta alapszakaszt, miután a bajnokság utolsó fordulójában tizenhárom ponttal verte a Privigyét hazai pályán.

Persze, fanyaloghatunk, hogy sem a Privigye, sem pedig az MBK Rieker számára nem volt tétje a mérkőzésnek (az ugyanis már korábban eldőlt, hogy a Krunoslav Krajnovič által dirigált csapat végez a tabella élén, az MBK a másodikon) – de nem érdemes. Már csak azért sem, mert a komáromi együttes nagyszerű idényt fut: ez a második hely jócskán felülmúlja a csapattal szemben támasztott idény eleji elvárásokat.
Pedig nem ígért semmi biztatót a szezon: a játékosok nagy része kicserélődött, ráadásul – ami még komolyabb érvágást jelentett – a nyári felkészülés elején robbant a hír: Frantisek Rón távozik a csapattól – az az edző, aki korábban soha nem látott magasságokba repítette az MBK Riekert.
A Rón helyébe érkező Miljan Csurovics azonban gyorsan megtalálta a hangot játékosaival, és a csapat villámrajtot véve hat győzelemmel kezdett. A csoda gyakorlatilag azóta tart, hiszen – kevesen fogadtak volna rá nagy tételben – az MBK öt hónap alatt csupán hétszer hagyta el vesztesen a pályát bajnoki mérkőzésen. A saját közönsége előtt pedig csak egyszer mondott csődöt, amely “így távolról” amolyan egyszeri kisiklásnak tűnhet, tekintve, hogy a Nyitrabányáról azóta többször kiderült: nem éppen kellemes, de azért verhető ellenfél.
Az MBK tehát megelőzve a bajnok Intert 29/7-es mérleggel zárta az alapszakaszt. Ennél csak a Privigye tudott jobbat (30/6), ám velük szemben sem fordul negatívba (2-2) az idei győzelem-vereség index, köszönhetően a mostani győzelemnek, melyből kivette a részét a csapat legújabb szerzeménye, a Léváról érkező Igrutinovics is. (Az idegenlégiós 12 pontot, 3 gólpasszt, 4 lepattanót szerzett.)
Mindez bizakodásra ad okot a rájátszásra, amelynek első fordulójában a komáromiak a hetedik helyezett Besztercebányával kerülnek szembe.

MBK Rieker Com Therm Komárom – BC Privigye 74:61 (37:27)
Legeredményesbbek: Wisseh 16, Bilics 15, Igrutinovics 12 – Klarics 11, Batina 10.

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51787,51673,51344,51207,51143,51065,49826″}