52573

Évtizedesnek mondható kapcsolat a kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola és a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola között. A kecskemétiek évente más – más kárpát-medencei városba látogatnak a közösen szervezett betlehemes diáktalálkozókra. A diákok év közben is ápolják a kapcsolatokat, és többekben megfogalmazódott a vágy, hogy más évszakban, más eseményeken is találkozzanak. Kívánságuk most teljesült.

A kecskeméti iskola 30 diákja és kísérő tanáraik március 12-én, csütörtökön öt napra Szlovákiába indultak.

A tanulmányi kirándulásra a HATÁRTALANUL! Program keretében került sor. Az utazást az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Lurkó Diáksegítő Alapítvány támogatta. Áj község vendégszeretetét élvezhették, onnan indultak naponta programjaik megvalósítására. Pénteken találkoztak iskolánk diákjaival, 1848-as ünnepi műsort adtak nekünk. Ebéd után fölkerestük névadónk szobrát, amit közösen megkoszorúztunk. Ezután tanári vezetésünkkel és kassai diákjaink kíséretében városnézésre indultunk. Közös sétánk a Szent Erzsébet székesegyházba, ismertebb nevén a dómba vezetett, ami Kassa jelképe, és 1906 óta altemplomában nyugszik II. Rákóczi Ferenc. Rendkívül felemelő volt a koszorúzás és a kriptában a magyarságért felhangzó közös ima. Természetesen a többi nevezetesség sem maradhatott ki, sötétedéskor a viszontlátás reményében búcsúztunk.

A műsor egy részeSzombaton a kecskemétiek Áj karsztos szurdokvölgyébe kirándultak, majd korai ebéd után érkeztek újra Kassára, a Thália Színházba. Itt óriási sürgés-forgás fogadta a kis csapatot, hiszen megszerveztük, hogy a felvidéki magyarok központi ünnepségén együtt szerepeljenek a kassai és kecskeméti diákok. A színházban beszédet mondott Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke, valamint Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke is. Ott volt Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja Kiss Gábor, miskolci alpolgármester, Csurkó Éva, a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola igazgatója és nagyon-nagyon sok ünneplő magyar.

Kecskeméti barátaink egy picit meglepődtek a sokaság láttán, de hamar magukra találtak. Magas színvonalon, nagy tapsot aratva adták elő műsorukat. A mi gyermekeink is kitettek magukért. Sajnos korán el kellett válnunk, mert a szentimrések fölajánlották Farkas Gyula áji polgármester úrnak, hogy a szívélyes vendéglátást megköszönve az áji kultúrházban is ünnepi műsort adnak.
A vasárnap koronázta meg közös programjainkat. Kora reggel érkezett a magyarok busza, amivel iskolánk tucatnyi diákja és pedagógus kísérőik a kecskemétiekkel közös kirándulásra indult. Együtt gyönyörködtünk Bártfa középkori városközpontjában, együtt látogattuk Rozsnyó nevezetességeit, együtt, egy csapattá formálódva éltük meg a szép élményeket.

Keserü Szilvia és Velkey Zoltán osztályfőnökök, Borsosné Horváth Krisztina dráma-pedagógus, a műsor szerkesztője és betanítója irányította a programot, amihez mi, a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium diákjai Tóth Mónika irányításával igyekeztünk nagy szeretettel és odafigyeléssel hozzáadni a részünket. Szeretnék, ha a jövőben is lehetőségük lenne együtt bekapcsolódni a magyar közösségek ünnepeibe, ezzel még mélyebben átélni a nemzeti összetartozás és a magyarság kulturális és szellemi egységének érzését.

Tóth Mónika, Felvidék.ma
A műsorKicsik nagyok közösen énekelték a himnusztVárosnézés{iarelatednews articleid=”52506,52487,52450,52436,52420,52060″}