52784

A Nyitra és Vidéke Célalap, a budapesti Rákóczi Szövetség helyi, Nyitra-vidéki szervezete hagyományosan prioritásként kezeli az itteni magyar iskolahálózat jövőjének a kérdését, természetesen nem egyedüliként a régióban. Igyekszik támogatni az iskolák egyik fontos feladatát, a magyar szülők gyermekeinek magyar iskolába vonzását.

A Célalap jelenlegi elnökeként szeretném felhívni a figyelmet aktuális törekvésünkre Zoboralján.
A mostani realitások közt – a gyenge beiratkozási eredmények és a korlátozó törvényi háttér miatt is fel kell készülni a még működő helyi magyar iskolai hálózat továbbélésének a bebiztosítására – nyilatkozta Zilizi Zoltán.

Az egyes településeken működő magyar tannyelvű alsó tagozatok remélt megtartása mellett (az önkormányzatok által) az ún. központi iskola vagy iskolák jellegének és főként ezek helyszínének a meghatározása már a közelmúltban fontos feladattá vált. Mindezidáig eredménytelen próbálkozások születtek a kérdés rendezésére.
Az előirányzott cél kieszközölni a konszenzusos és a legkevésbé fájó döntést az érintettek – alapvetőleg az iskolafenntartók és az iskolavezetők – bevonásával.

A helyi célalap elnökeként a megoldás előmozdítása végett kezdeményeztem a Nyitra-vidéki magyar iskolák vezetői körében egy felmérés elvégzését. A felmérés (kérdőív formában) konkrét célja felmérni és dokumentálni az iskolavezetők álláspontját a központi iskola helyszínének és formájának a kérdésében, továbbá tisztázni, majd egységesíteni, hogy milyen paraméterek mentén lehetne meghatározni a központi magyar iskola/iskolák helyét – fogalmazott a Nyitra és Vidéke Célalap elnöke

Az április elsejei határidővel elkészülő, majd kiértékelt dokumentum egyrészt szakmai vitaanyagként szolgálna, másrészt az iskolafenntartók felé lenne hivatott letisztult álláspontot/alternatívákat közvetíteni. (Megjegyzem, a közeljövőben a szülők véleményét szintén felmérjük.)

Fontosnak tartom, hogy ebben a témában az érintettek (a célalap kompetenciájából adódóan az iskolavezetők) kommunikáljanak egymással, hiszen a feladat megnyugtató rendezése a kérdés területi jellegéből (regionális kérdés), súlyából (a Nyitra-vidéki magyar közösség jövője) és a döntés hosszú távú következményeiből adódóan csak közös elhatározás és meghatalmazás eredménye lehet, amelyet a többi érintett is elfogad és ezáltal igazol.
Bízom benne, hogy a felmérés eredményéről is hamarosan számot adhatunk. Olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47724,44989″}