52310

Kétezer eurós büntetést kapott az Érsekújvár, mivel nem állt ki a Miskolci Jegesmedvék ellen a jégkorong MOL Liga döntőjének első mérkőzésén. Radnai Károly úgy véli: a felvidéki csapat ezzel komoly erkölcsi és anyagi károkat okozott a ligának. A MOL Liga alelnöke erről a Digi Sport Reggeli Start című adásában beszélt.

Mint ismert, az Érsekújvár azért mondta le a bajnoki döntő első mérkőzését, mert az együttes a szlovák harmadosztályban is szerepel és ott is bejutott a fináléba, annak a két győzelemig tartó párharcnak a második és esetleges harmadik mérkőzésére pedig március 7-én, szombaton és 9-én, hétfőn kerül sor. Az érsekújvári klub ezért arra kérte a liga vezetőségét, hogy egy későbbi időpontra halasszák el a döntő mérkőzéseit. A ligánál azzal érveltek, hogy a döntő menetrendjének kialakítása az összes érdekelt igényének figyelembevételével készült, a finálé másik résztvevője, a Miskolci Jegesmedvék és maga a MOL Liga is rugalmas és együttműködő volt a HC Érsekújvárral: ennek megfelelően a korábban tervezett időpontokon módosított, így a döntő első mérkőzése az eredetileg kiírt március 7-éről március 8-ára került, illetve a sorozat más mérkőzéseinek időpontja is módosult.

„Az Érsekújvár komoly erkölcsi károkat okozott a ligának, és ne feledjük, anyagi károk is keletkeztek, hiszen Miskolc telt házzal várta a bajnoki döntő első mérkőzését. Nagyon rossz az üzenete, hogy miközben az Érsekújvár lépten-nyomon hangoztatja, hogy a Mol Liga csapatai a szlovák Extraliga alsóházának játékerejét képviselik, addig ők most a szlovák harmadosztály fináléját részesítették előnyben feljutási szándékaik miatt. Nem értjük, miért kellene az egyéni ambíciójukhoz igazodnunk” – vélekedett a Digi Sport műsorában Radnai Károly, aki azt állította, hogy a felvidéki csapat a kész helyzet elé vasárnap reggel állította őket – vagyis a mérkőzés reggelén. Az alelnök hozzátette: a liga vezetése még most is az Érsekújvár meccslemondásának sokkhatása alatt van.

„A szlovák harmadosztályú bajnokság és a Mol Liga egymásra csúszásának esélyeiről persze már jó előre értesítettek minket a szezon elején, de a liga mindent megtett a felvidéki csapat játéka érdekében. Nem helytállóak az érsekújvári vádak, hogy mi lesöpörtük volna a javaslataikat, ők rúgták fel a kompromisszumot: ez nem az Érsekújvár köré szerveződő bajnokság, hanem egy nemzetközi liga magyar, romániai és szlovákiai szereplőkkel, ahol mindenki érdekére figyelni kell” – fogalmazott Radnai.
Kiemelte: az érsekújváriak alapbüntetése 2000 euró, véleménye szerint azonban további szankciók is szükségesek. Radnai szerint ugyanakkor nem lenne értelme a tavaly bajnok Érsekújvárt kizárni, esetleg helyére az elődöntőben vele szemben alulmaradó Dab.Doclert betenni a fináléra.

Az érsekújváriak távolmaradása miatt a vétlen Miskolcé lett a győzelem, így a borsodi csapat 1-0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó ütközetben.
A Jegesmedvék az elődöntőben 4-0-ás összesítéssel búcsúztatták a tavalyi ezüstérmes brassóiakat, míg az érsekújváriak 4-1-gyel bizonyultak jobbnak a Dab.Doclernél. A Miskolc azzal lett fennállása során először magyar bajnok, hogy a MOL Ligában a legelőkelőbb helyen zár a magyarországi indulók között.
Az alapszakaszban a két csapat hatszor találkozott egymással, s  mind a hat mérkőzést a Jegesmedvék nyerték. A hazai meccseken 7-5-re, 5-2-re és 5-1-re diadalmaskodtak, míg Érsekújváron mindhárom találkozó ráadásban dőlt el, kétszer büntetők döntöttek (mindkétszer 4-3), egyszer pedig hirtelen halálban győzött a Miskolc 6-5-re.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50879,50796,50612,50313″}