52469

Az MVK közvélemény-kutató intézet felmérése alapján hét párt kerülne be a törvényhozásba. A parlamentbe bekerülne MKP mellett a Most-Híd vegyespárt is.

A legtöbb mandátumot a Smer szerezné meg. Hetven helyet kapnának a megkérdezettek 38,8 százalékának a szavazata alapján. Második legtöbb szavazattal 21 mandátumot szerezne a KDH, a megkérdezettek 11,5 százalékának a bizalmával. A Háló és az OĽaNO szinte azonos értéken mérte a közvélemény-kutató intézet. Mindkét mozgalom 14 mandátumot szerezne, előbbi 7,8 százalékos, az utóbbi pedig 7,7 százalékos eredményesség alapján.

Bekerülne továbbá a Most–Híd is 12 képviselője (7,1 százalék). A Magyar Közösség Pártját szintén a parlamentbe mérte az MVK. A megkérdezettek 5,4 százalékának bizalmát élvezve, 10 képviselővel szerepelhetne a törvényhozásban. A bejutási küszöböt súrolva 5,1 százaléknyi eredménnyel az SNS is képviseltetné magát 9 honatyával.

Ugyanakkor nem lépné túl a küszöböt a korábbi kormánypárt, az SDKÚ, mindösszesen 3,5 százalékot érne el. Hasonlóan kimaradna a SaS párt is, akit a megkérdezettek 2,6 százaléka választana újra.
Az MVK közvélemény-kutató intézet március 3. és 10. közt kérdezett meg 1 106 főt. A megkérdezettek 9 százaléka biztosan nem menne el választani, további 22,2 százalék nem tudta megmondani, kire adná le a voksát – közölte Pavel Haulík az intézet munkatársa a TASR hírügynökségnek hétfő délelőtt.

PP, Felvidék.ma
Fotó: TARS
{iarelatednews articleid=”50056″,51752,50640″}