52816

Nem hozza nyilvánosságra a Speciális Ügyészség a Radoslav Procházka és Igor Matovič közti beszélgetés hangfelvételét. Matovič tavaly júniusban, a köztársaságielnök-választás után három hónappal tájékoztatta a közvéleményt, hogy Procházka államfőjelöltként 2014 februárjában számlák nélkül szeretett volna hirdetést közzétenni a lapjában. Matovič akkor arra szólította fel Procházkát, hogy vesse alá magát hazugságvizsgálatnak az ügyben.

A Speciális Ügyészség szóvivője, Jana Tökölyová szerint tekintettel arra, hogy a kivizsgálási eljárás még nem zárult le, nem hozzák nyilvánosságra a szóban forgó hangfelvételt, s nem is nyilatkoznak az ügyben. Az ügyészségi állásfoglalás annak kapcsán történt, hogy Radoslav Procházka március 3-án arra szólította fel a bűnüldöző szerveket, hozzák nyilvánosságra az OĽaNO elnökével, Igor Matovičcsal történt beszélgetésének hangfelvételét. „Az, hogy pontot tehessünk az ügy végére nem lehetséges anélkül, hogy az emberek maguk mondjanak ítéletet. Én nem tartok ettől” – jelentette ki Procházka a TA3 hírtelevízió Nap témája című vitaműsorában.

Amint azt a Háló elnöke elmondta, a hangfelvétel médiába ki nem került részében arra a kérdésre, hogy tartozni fog-e valakinek valamivel az államfőválasztás után, egyértelmű nemmel válaszolt. Mint mondta, hibát követett el azzal, hogy ilyen beszélgetést folytatott, de véleménye szerint a teljes hangfelvétel közzététele mindenkinek kijár. „Fontos számomra, hogy a hátralevő évben a munkára összpontosíthassunk és annak a tervnek az elkészítésére, amelynek már ma világosak a körvonalai” – fogalmazott a Háló elnöke.

Bár Matovič kezdetben azt állította, hogy a Procházkával folytatott beszélgetésről nincs bizonyítéka, később beismerte, hogy a teljes beszélgetést feljátszotta, és a beszélgetés egy része a médiába is kikerült. Majd Matovič azt állította, hogy a hangfelvételt ellopták tőle.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51046,50371,49152″}