52274

Mindazon szervezetek, amelyek gyerekekkel, illetve fiatalokkal foglalkoznak, az Egy óra a gyermekekért (Hodina deťom) támogatási program keretében akár 6000 eurót is elnyerhetnek, ha április 15-ig benyújtják pályázatukat.

A Szlovákiai Gyermekekért Alapítvány már tizenhatodik alkalommal ír ki pályázatot a gyermekek megsegítése céljából. Lenka Antalová Plavuchová, az alapítvány menedzsere arra hívta fel a figyelmet, hogy idén is pályázhatnak a gyermekekkel, illetve a 30 évesnél fiatalabb személyekkel foglalkozó szervezetek. Az alapítványnak eddig 283 669 eurót sikerült összegyűjtenie az Egy óra a gyermekekért program keretében. Hogy mennyi összeg áll majd a pályázók rendelkezésére, az majd július végén derül ki. Főleg olyan programokat kívánnak támogatni, amelyek a gyerekek és a fiatalok személyiségének és alkotókészségének fejlesztését szolgálja, az iskolai környezetet vagy más környezet biztonságát javítja, illetve a gyerekek általános problémáit igyekszik megoldani.

A Szlovákiai Gyermekekért Alapítvány tevékenysége az egész ország területére kiterjed, és a legkülönfélébb, összetett élethelyzetben lévő gyerekek és fiatalok gondjait igyekszik orvosolni. 1995 óta 2 349 projektet támogatott 6 593 710 euró értékben. A pályázat iránt érdeklődök részletesebb információkat a http://www.nds.sk honlapon szerezhetnek.

BA, Felvidék.ma