52251

Az államnak kellene felelősséget vállalnia a roma gyerekek oktatásáért. Jelentette ki Peter Pollák roma közösségekért felelős kormánybiztos azon a konferencián, amelyet Oktatás – kulcs az integrációhoz címmel március 6-án rendeztek Pozsonyban. Pollák szerint nagyon fontos, hogy a roma gyerekek bekerüljenek az oktatási rendszerbe, amihez az államnak meg kell találnia a megfelelő mechanizmusokat. Mint mondta, itt az ideje, hogy a kísérleti projektek után végre alapvető intézkedések szülessenek.

Pollák azt is javasolja, hogy a hátrányos helyzetű családokból származó gyerekek esetében három éves kortól vezessék be a kötelező óvodai oktatást. A szóban forgó gyerekek szüleinek kötelességük lenne lehetővé tenni gyerekeik számára akár az egész napos általános iskolai oktatást is. Pollák szerint az államnak gondoskodnia kellene a roma gyerekek oktatásának minőségéről is, hogy ne az ötödik osztályból kerüljenek ki, hanem valamilyen szakképesítést szerezzenek, amivel érvényesülhetnének a munkapiacon. A kormánybiztos szerint ez a befektetés végeredményben előnyös lenne az állam számára, ami visszatérülne azzal, hogy a romákat, akik az elégtelen műveltségük okán képtelenek elhelyezkedni, nem kellene eltartani.

A kötelező óvodai oktatás Pollák szerint segíthetne annak az áldatlan helyzetnek a megoldásában, hogy rengeteg roma gyerek már az alapiskola első évfolyamaiban elbukik a nyelvhiányosságok vagy a szükséges ismeretek és jártasságok hiánya miatt. Mint mondta. Hasonló intézkedéseket más európai országok is bevezettek, például Dánia, ahol kötelező az óvodai oktatás azoknak a gyerekeknek, akik nem bírják az állam oktatási nyelvét.

A kormánybiztos arról is tájékoztatott, hogy a javasolt intézkedéseket az oktatási miniszter, Juraj Draxler is támogatja, akivel egy munkacsoport létrehozásában is megegyezett, amelynek az oktatási, a szociális és a belügyi tárca, illetve a kormánybiztosi hivatal szakemberei közül kerülnének ki a tagjai.

A kormánybiztosi hivatal által szervezett konferencia feladata értékelni az uniós alapok támogatásával az elmúlt években megvalósult kísérleti projekteket a roma közösség problémáinak megoldására. A kormánybiztos azt is kijelentette, hogy Szlovákia az egyedüli európai állam, amely a 2014-2020-as programozási időszakban is uniós alapokat meríthet erre a célra. „Újfent bizalmat kaptunk az Európai Bizottságtól annak ellenére, hogy a 2007-2013-as időszakban eredményeinkkel nem győztük meg a bizottságot” – fogalmazott a kormánybiztos hozzáfűzve, a támogatási összeget még sikerült növelni is. Az előző programozási időszakban az uniós forrásokból 173 millió euró ment a roma gondok megoldására, az elkövetkező hét évre ez az összeg 380 millió euró lesz, amelynek jelentős része a roma gyerekek oktatására megy majd.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45019,43068″}