52078

Mai történetünket a Pozsonyi kifli weboldalán találtuk:

„Négy évvel, és három héttel a szarajevói merényletet követően az osztrák császári, és magyar királyi pár – ez utóbbi minőségében – látogatást tett Pozsonyban. 1918. július 16-án már háromszor hullottak le a falevelek a háború kitörése óta, de a magyarországi katonák még mindig nem tértek haza győzelmesen a frontokról. A rettenetes világháború negyedik évében egy ilyen királyi látogatás az egykori koronázó városban egyfajta hazafiaskodó tüntetéssel volt egyenlő. Ez tükröződött az országos, és a helyi lapok lelkendező tudósításaiban is. A „hadi jótékony célra nagyszabású ünnepet” rendező város ünnepi külsőt öltött a királyi pár látogatására.
„Az utcákat mindenütt fenyőlombbal ékes póznák szegélyezték”, a hazafias tüntetés jegyében a póznák tetején „nemzetiszín lobogókat lengetett a szél”. A házak ablakait és erkélyeit színes szőnyegek díszítették. A Mária Terézia szoborral szemben, a koronázó dombon vörös bársonnyal fedett, díszes királyi sátrat állítottak fel, benne két trónszékkel.
A sátrat délszaki növények övezték. Két napon keresztül folyamatosan özönlöttek a hazafias látványosságra a magyar főrendek, és a „festői” népviseletbe öltöztetett parasztküldöttségek. Az alaposan megkomponált látványosságsorozatra szervezett módon Pozsonyba utaztatott közönségnek – a díszes népviseletbe öltöztetett szlovák parasztoknak, és a díszmagyarba öltözött főuraknak – a nemzet egységét, és a változatlan háborús hazafias kedvet kellett manifesztálnia a szörnyű háború negyedik esztendejében. E látványos egységet színezték a kirendelt katonák egyenruhái, valamint a pozsonyi jótékonysági egyletek nőtagjainak elegáns ruhakölteményei.”

Aki az egész történetre, valamint a látogatásról készült filmhíradóra is kíváncsi, az látogasson el a Pozsonyi kifli honlapjára!

Sztakó Zsolt, Felvidék.ma