Mai történetünket a Nagy Háború blogon találtuk:
„Az akkor 25 éves nőtlen János négygyermekes, rimatamásfalvi földműves család legfiatalabb fiaként lett besorozva 1914 augusztusában a 16. honvéd gyalogezredbe, Besztercebányára. Rövid kiképzés után vonattal indult három falubéli fiúval a galíciai frontra, s az első vonalban harcolt. Néhány hét után srapnelgránát által súlyosan megsebesült a hátán, kezén és lábán, valamint puskagolyótól a vállán. Orosz fogságba került, Moszkván keresztül Szibériába vitték többedmagával együtt, nehéz körülmények között. Három hét vonatút után a Bajkál-tó melletti Csita-Pestyankába, alig pár száz kilométerre a mongol és kínai határtól, a Szilisznyovszky szénbányába szállították barakk-építkezésre. Ismeretes mindez hátramaradt feljegyzéseiből.
Naplóját az orosz-szibériai fogságban vezette, elsősorban berukkolását, harctéri küzdelmeit és fogságba esését jegyezte le. Innen tudjuk, hogy szibériai fogsága alatt fabarakkokban lakott, bányában s építkezéseken dolgozott, ahol szerény keresetet is kapott. Az ellátásra nem igazán volt panasza, a keresett pénzből az üzletekben mindent be tudott szerezni, arra viszont már inkább, hogy télen gyakori volt a mínusz 40-45 fokos hideg, amikor a forró leves teteje is befagyott. Durva bánásmódban nem nagyon részesült, lehetősége nyílt különböző szakkörökbe járni – ő a matematikait látogatta. Istentiszteletre is járhatott. Szigorúan nem őrizték őket, hiszen maguk a az orosz őrök is szegény sorban tengődtek. Főleg magyar, német és osztrák katonákkal voltak együtt a táborban, ahol mintegy 30 000 foglyot zsúfoltak össze. 1916-ban Harkov mellé, a donyecki medencébe helyezték át mezőgazdasági és egyéb más munkákra, ahol rosszabb ellátásban és bánásmódban részesültek, mint Szibériában.”
Eddig a bevezető. Aki a napló részleteire is kíváncsi, az a teljes cikket elolvashatja a Nagy Háború blogon.
SzZs, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52498,52289,52078,51294,51161,50943,50771,50658″}
